Én 30 vagyok, barátom 32 éves. 3,5 éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején gyorsan összeköltöztünk, a gyerekvállalás is szóba jött. Mindketten szerettük volna. Ahogy múlt az idő, jobban megismertük egymást. Aggájaim vannak?

Hát én tudom a férjemről, hogy kb. minden odafigyelős dologról én fogok gondoskodni ha megszületik a baba.

Én fogom tudni a ruhaméretét, milyen babaholmit kell venni, mikor kell vinni vizsgálatra, milyen kenőcs kell, milyen pelenka kell, később hogy milyen papír kell az oviba, mennyi csoportpénzt kell mikor fizetni, mikor van szülői stb.

Közel sem lehet komolynak nevezni, inkább gyerekesnek :D

De egy csomó mindenben viszont hatalmas támasz lesz. 100%-osan ki fogja venni a részét a baba gondozásából, a házimunkában mindent megcsinál, főz, bevásárol (most is palacsintával fog hazajönni❤) imádni fogja a kicsit és nagyon jó apja lesz.

Az első hetekben sem kell majd azon aggódnom hogyan lesz kész a mosás vagy mit fogunk enni.

Egyetlen ember sem tökéletes, mindenkinek megvannak a rossz tulajdonságai, de ha mellette van elég jó is, akkor már van miből kiindulni :)

Nálunk hasonló a helyzet, de mi tudunk és szoktunk erről beszélni. Valószínű mindig én leszek az, aki észben tartja a dolgokat, mert ő erre nem képes, akármennyire is szeretném hogy átvegye tőlem ezt a terhet. De ő meg valószínűleg örökké tűrheti a hangulatingadozásaimat, mert ezt meg én nem vagyok képes megszüntetni. De szeretjük egymást, együtt akarunk megöregedni, és támogatjuk egymást a szülőségben.

Szerintem nálatok az igazi baj az, hogy nem tudtok róla beszélni. Azt kellene megértetni vele, hogy minden probléma kezelhető, ha ketten vagytok hozzá, és nem te egyedül, míg ő hárít.