Mit tennétek ebben a helyzetben? Lennétek megint azok, akik mindig mindent helyrehoznak, mindig minden az ő vállukat nyomja, vagy hagynátok, hogy apuka is aktiválja magát?

Mindig mindent én csináltam a gyerek körül, mert a volt férjem semmire se volt hajlandó. Ettől függetlenül en voltam a rossz anya, ő meg a jó apa, csak mert elvitte ide-oda a gyereket néhányszor. A gyerek is hisztizett, sokkal jobban akart az apjával lenni, mert ő mindent megengedett neki, csakhogy ne kelljen vele vesződni.

Besokalltam, megbántva éreztem magam, hogy bármit teszek a gyerekét, feleannyira se szeret a gyerekem, így beleegyeztem abba, hogy az apjánál lakjon, én meg hétvégi szülő lettem. Ennek nyilván az lett az eredménye, hogy ugyanúgy nekem kellett mindent a gyerekkel csinálnom, csak beletömörült minden a hétvégébe, amikor nálam volt.

A gyerek júliustól lakik nála, ebben az évben 4 tantárgyból fog bukni (csak három tantárgyi bukásnál lehet pótvizsgázni).

Most annak kellene következnie, hogy magamhoz veszem a gyerekem, nyelek, mint egy sz.pós qrva, és amit az édesapja elb...ott, azt nekem kellene helyrehozni.

Az eszem ezt mondja, a szívem nem. Én már belefáradtam, hogy mindig mindent én hozok helyre, mindig mindenben én vagyok a rossz zsaru, a gyerek meg megint engem fog utálni, és majd apás hétvégén megy majd a pletykálkodás rólam, hogy a gyereket nem engedtem el a barátaival bicilizni, hanem leültettem tanulni. Már gyomorgörcsöm van ettől, hogy mindenhonnan azt kapom születése óta, hogy rossz anya vagyok, amikor tavaly júliusig mindent megtettem érte.