Néha bevillannak képek, hogy mi van, ha történik valami a gyerekemmel. Veletek is van ilyen? Mitől jött ez most?

Ah nalam ia van ilyen de rosszabb. Es miota megszuletet 🤦🏼‍♀️ Mi lenne ha le gurulna a pelenkazorol es csempere esik a feje stb. Es ilyenekkel rongalom magam

Szerintem ez már a beteges kategória. Nekem az egyik szívbeteg, sajnos többször is előfordult, hogy nem voltunk biztosak a másnapban, de még vele kapcsolatban sem gondoltam sosem ilyesmire, egyszerűen tudtam, hogy meggyógyul.

Sajnos nálam is előfordul. Én paramami voltam ( első gyerek) de azóta már sokat lazultam,muszáj,mert magamat is tönkreteszem idegileg,meg a gyereknek se jó,ha burokban nő fel. De mindig aggódós voltam, bármelyik családtagomról is legyen szó,a gyerek meg mivel függ tőlem, így még jobban féltem. 10 hónapos. Igyekszem magam edzeni a rossz gondolatok ellen.

Én is szoktam ilyen szörnyűségekre gondolni. Nem tudom miért van ez,pedig rám sem jellemző a túlzásokba vitt féltés. Szerintem az ember annyira szereti és félti a gyerekét,hogy akaratlanul lejátszódnak ilyen rémes forgatókönyvek a fejében.

En is ezzel kinlodok. Kinezek a 8.emelet ablakan es rogton látom ahogy kiesik stb. Szornyu. Probalok nem gondolni ra. Nekem nagyobb gyerekkel elmult,mikor született a pici,ujraindult. Szorongas....

Velem is van ilyen. Meg olyan is, hogy mi lesz velük, ha hirtelen velem meg az apjukkal is történik valami...ami egyrészt tök nem életszerű, másrészt még ha igen, akkor is van két mama, két papa, nagynéni, nagybácsik, két dédimama...tehát nem kerülnének árvaházba...nem tudom, szerintem ez együtt jár a szülői léttel, hogy mindig aggódunk értük, és még ha nincs probléma, akkor is csinálunk 🤷‍♀️

Huh végre valaki. Nem viccelek, én már emiatt egyszer elmentem egy szakemberhez aki megnyugtatott,hogy ez normális egy bizonyos pontig ,mert aggódsz és óvni akarod mindentől. De amikor már olyan szintüvé válik,hogy szinte ,,nem engeded el a kezét" akkor az átmehez komoly pánikba,ahogy előttem írták

Az ilyen kényszergondolatok gyakoriak, nekem terhesség előtt is voltak, főleg a bp-i tömegközlekedéstől féltem, az én villanásaim arról szóltak, hogy a metró vagy a villamos elé esem/ugrok. Aztán egyszer valahogy összefutottam a wikipédián az obszesszív-kompulzív zavar szócikkével, ahol konkrétan pont ez a metrós példa volt leírva. Valamiért nagyon gyakori, ahogy a te villanásaid témája is. A jó hír az, hogy ez így magában egyáltalán nem egy súlyos állapot, nem jelenti, hogy az ember szuicid lenne vagy akár a gyerekét bántani akarná, pláne, hogy "bevonzaná", hogy baja essen a gyermeknek. Ha nagyon aggódsz, vagy úgy érzed, kezd súlyosabb lenni a helyzet vagy a kényszeres gondoloatok mellett kényszercselekvések is megjelennek, érdemes pszichológushoz fordulni és átbeszélni az egészet. Engem önmagában az is eléggé megnyugtatott, hogy már tudtam hová kötni a problémát, és utána már sokkal ritkábban jöttek vissza ezek a villanások.