Bele lenne kódolva a társadalom nagy részébe, hogy mindenáron gyereket kell vállalni? Miért bélyegzik meg azt, aki nem akar gyereket?
Kíváncsi lennék, ki hogyan vélekedik erről a helyzetről. Mielőtt bárki is félreértene, nem provokálni szeretnék!
Én azt látom, hogy ebben az országban előszeretettel hangsúlyozzák a család fontosságát. A kormány is leginkább a családos embereknek kedvez, az egyedülálló, elvált nők vagy az azonos nemű párok pedig le vannak ejtve. Sokszor hallani, hogy a keresztény értékrendet tartják szem előtt. Ugyanakkor nemrégiben volt egy diplomata, aki a gépén kiskorúakról tárolt meztelen képeket, vagy ott volt egy másik politikus, aki férfiakkal együtt vett részt egy szexpartin és az ereszcsatornán keresztül menekült. Ilyenkor hova tűnnek a keresztény értékek?
Én X év múlva szeretnék gyereket, viszont nem vagyok házasságpárti. A szüleim elváltak, egyébként is sok rossz példát láttam a közvetlen környezetemben. Ugyanakkor azt is vallom, hogy hagyjuk élni a másik embert, az állam minél kevésbé avatkozzon az illető életébe. Akad egy réteg, aki hallani sem akar gyerekvállalásról. Őket miért kell megbillogozni? Úgy vélem, hogy ha valaki nem szereti a gyerekeket, nincs türelme hozzájuk, távol áll tőle az anyaság gondolata, akkor inkább ne vállaljon utódokat. Inkább ez, minthogy lelki sérült, mentálisan beteg gyerekek nőjenek fel egy mérgező környezetben.
Én magam falun nőttem fel, és sok korosabb asszony előszeretettel kotyog bele mások magánéletébe. Megfigyeltem, hogy ha valaki a 30-as éveiben szül, akkor azt hajlamosak kitárgyalni, leszólni a háta mögött. Azzal érvelnek, hogy mindennek megvan a maga ideje, és nem a karriert, a munkát kellene előtérbe helyezni. Tapasztalatom szerint egy nagyobb városban közel sem foglalkoznak ennyire mások ügyeivel.
Ti mit gondoltok?
11-nek..
Én nem Neked, hanem a kérdezőnek válaszoltam.
Elmondtam a véleményem, tapasztalatom.
Nem engedhető meg, hogy így gondoljam?
Az ember rég nem az evolúció törvényei szerint él, ezért olyan fura ez a kérdés.
Például ha a szaporodás lenne az egyedüli mérföldköve az emberi faj lényegének, akkor a szegényebb régiók lennének az emberi faj csúcsai.
Viszont mivel ők általában nem magasan iskolázottak, elpusztulna a társadalmunk alapja, minden, ami a kényelmes jólétről szól.
Tehát ez jóval komplexebb, szükség van az evolúciós "zsákutca" személyekre is, akik a társadalom érdekében élik az életüket, és azokra is, akik az ösztöneikre hallgatnak, ha lehet így mondani, mert nélkülük nem lenne jövő generációja.
Ez akkor lenne a legjobb, ha egyensúlyban lenne, de mivel nincs egyensúly soha semmikor, mindig más kerül előtérbe. Most épp a családosoknak nagyobb a marketingje, de láttunk már példát arra, hogy ez másképp volt (pl kínai egykepolitika). Hozzáteszem, az se sült el jól, nagyon komoly demográfiai gondokat okozott.
Úgyhogy ebben a kérdésben sem fogsz soha egyszerű igazságokat találni, mert nem egy egyszerű eldöntendő kérdés. Annyit tehetsz, hogy saját részről az élni és élni hagyni elv alapján töltöd a napjaidat.
Az ember bonyolult rendszerek szerint él, tehát teljesen máshogy értelmezendő az "evolúció", mint az átlagos fajoknál.
Néhány szempontból hasonlatos a hangyákhoz, ahol a funkciók ("munkakörök") kasztokra tagolják a társadalmat, és egyes egyedeknek célja csak a szaporodás (nyilván embernél más a helyzet, mert nem képes egyetlen egyed legyártani az utódnemzedéket).
Az emberi fajnál az utódnélküliek munkája jelentős mértékben hozzájárul, hogy az utódot produkálók eredményesebbek legyenek (pl. gyógyítás a szerzetesrendeknél - több életben maradt utód; kutatók munkássága - védőoltások - gyerekhalandóság csökkenése).
Érdekes, hogy az emberi fajnál éppen azok a társadalmak stagnálnak, ahol nem figyelhető meg a tudatosan gyerektelenek magas aránya (gondoljunk csak a természeti népekre).
#17 jókat ír.
Talán ebből a gondolatból lehet levezetni, hogy a magyar társadalom még mindig azon az elmaradott szinten áll, hogy szaporodni kell mindenáron, az az élet értelme.
A politikai fő irány pedig erre erősít rá. Durván. Nem akarok belemenni az aktuálpolitikába, de ilyen szempontból nagyon elhibázott a kormány narratívája.
A kereszténynek hazudott értékrend sarkításával erősítik azt az álláspontot, hogy aki nem a szaporodásra teszi fel az életét, az másodrendű (Lásd Novák K, Kásler M., Kövér L. stb megnyilvánulásai). Ráadásul próbálják a tudatos családalapítást is háttérbe szorítani és a mindenáron, minden körülmények között, mielőbb, minél több gyereket legyártani attitűdöt erősítani.
Nyilván ennek megvannak az okai, amik egyáltalán nem keresztények ma már. Ahogy előttem írták, kell a gyerek, hogy a nyugdíjrendszer ne omoljon össze. Kell pörgetni a gazdaságot, a GDP-t. Ha megnézed, szinte minden támogatási forma valamilyen direkt költekezésre van. Ráadásul ezek tudatosan úgy vannak kialakítva, hogy csak gyerekkel és minél több gyerekkel tudd igénybevenni. Gyermekmentesként én ezt végtelenül elítélem. Pörgeti a gazdaságot, az árak felmennek (pl. építőipar) és támogatások nélkül, egy fizetésből egyre nehezebb előrelépni, de a mi adóforintjaink jók arra, hogy ezeket az embereket pénzeljék. Cserébe, akik bevállalják, azokat eladósítják rendesen. Ebbe sem mennék bele, de aki egy lakás/ház önerejét nem tudja összerakni, az a hozzávágott 10-20-26 millió Ft után a három gyereket se tudom hogyan fogja etetni, tisztességgel felnevelni. De ebbe ne menjünk bele, ki lesznek szolgáltatva az államnak ezek az emberek. Így újra megvehető lesz a szavazatuk, újabb gyerekspecifikus, gazdaságélékintő döntésekkel.
És a végére, csak hogy ne vádolhasson senki elfogultsággal: Azzal alapvetően nem lenne bajom, hogy támogatjuk a családalapítást, gyerekvállalást. Valahol össz társadalmi érdek, hogy legyen gyerek (bár tudjuk, hogy vannak országok, ahol tudják máshogy is kezelni a problémát). Viszont a támogatási módozatok nagyon rosszak. A meghozott intézkedések nem direkt gyerekspecifikusak, és nem teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy a gyerekek tisztességesen felnevelhetők legyenek, és jelentős hátrányba hozzák azokat akik nem akarnak népes családot, ellenben magas jövedelemből magasabb adóterheket vállalnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!