Van olyan gyerek, aki nyugodt, szépen eljátszik akár egyedül is, ha éppen dolgozni kell, akkor hagyja a szülőket dolgozni, csendben létezni?

Én ilyen gyerek voltam, de ez személyiségfüggő. Introvertált, csendes voltam és imádtam rajzolni, (rajztanár lettem) ezért velem csak annyi dolga volt anyámnak, hogy adjon nekem papírt meg ceruzát és onnantól kezdve elvoltam magamnak akár egész nap. Volt, hogy olyan csöndben voltam, hogy anyukám azt hitte nem vagyok otthon, hanem nővéreimmel a játszótéren. Aztán amikor ketten jöttek haza, tiszta ideg lett, mert azt hitte elvesztettek a nővéreim. Kb egy óráig járta a környéket, aztán az egyik tesóm benyitott a szobámba és látta, hogy ott vagyok. XD

Több ilyen sztorim is van, amikor ott voltam valahol, de elfelejtették, hogy ott vagyok. Egyszer a keresztanyám elvitt ópusztaszerre és útközben elfelejtette, hogy a kocsiban vagyok. Aztán tankolás közben hátranézett és megijedt, hogy van valaki a kocsiban.

Ezek a családi eseményeken állandóan előkerülő poénos sztorik, hogy en a családi kísértet vagyok.

No, hát nekem mindkettő "szélsőségből" kijutott. Az első fiam egy "lerakod a sarokba és ott marad" típusú gyerek volt, nem arról van szó, hogy nem törődtünk, foglalkoztunk vele, dehogynem, egyszerűen csak nem igényelte sosem a trásaságot, a foglalkoztatást, órákat ellegózott már közel két évesen (akkortájt duplóval), ez a hobbija sokáig megmaradt. Egy nagyon jó fej, figyelmes, empatikus fiatalember lett belőle, de introvertált, afféle kocka típús, informatikusnak tanul, magának való elég erősen.

A kicsi több mint 8 évvel utána született és diagnosztizáltan is ADHD-s és nem a "könnyebbik" fajtából, durva figyelemzavar is társul hozzá, sni-s és hiába 12, a mai napig nem ül meg egy percet sem, folyamatosan mozgásban van, állandóan éri valami kisebb baleset, mert folyton pörög, matat, a mai napig képtelen sétálni és fut még házon belül is, pedig elvileg javulnak ezek a túlmozgásos tünetek a korral. Állandóan a nyomában kellett lenni és a mai napig sem lehet neki túl sok teret adni önállóan, mert akkor tutira kárt tesz vagy magában, vagy a környezetében.

Imádom mindkjettőt no, de a szívemre teszem a kezemet és bevallom őszintén, ha a kisebbik születik elsőnek, egyke marad, az hótziher, a mai napig többemberes gyerek, picinek meg gyakorta családilag loholtunk a nyomában.