Nem tudok tovább várni?
10 éve vagyunk együtt a párommal, és 3 éve vagyunk házasok. Ő 34, én 31 éves vagyok. Anno úgy beszéltük meg, hogy esküvő után pár évvel állunk neki a "babaprojektnek", attól függően, hogy mikor tudunk venni egy saját lakást. Ez már megtörtént, és én már nagyon szeretnék belevágni, de a párom hátráltat. Ő jelenleg tanul munka mellett, idén nyáron fog végezni, szóval szerintem ez nem lenne akadály hogy elkezdjük, valószínűleg nekünk is eltart majd egy darabig mire összejön a baba, de ő meg akarja várni a nyarat (szerinte majd rögtön összejön)
Eléggé be vagyok már zsongva, mert már nagyon régóta szeretnék gyereket, és amúgy is fiatalon szerettem volna anyuka lenni. Tudom nevetséges hogy pár hónapot nem tudok várni, de tudjuk milyen az élet, fogadni mernék hogy majd nyáron is közbe jön valami, amiért "érdemes" még várni... Biztos hogy szeretne a férjem is babát, mert ő is nagyon készül rá, már utána nézett egy csomó terhességgel, szüléssel és gyerekneveléssel kapcsolatos dolognak, most pedig azt hajkurássza, hogy a következő hónapokban addig készítsem fel a testem a terhességre vitaminokkal stb...
Én úgy érzem már fel vagyunk készülve mindketten, és tényleg nem értem mire várjunk még, főleg, hogy nagy valószínűséggel el fog tartani egy ideig, míg teherbe esek. Nekem az elkövetkezendő 3 hónap többnek tűnik mint az elmúlt évek. Ti mit tennétek a helyemben?















Hú, de lekezelő stílusod van. Vigyázz erre, mert hosszútávon ezt nem szokták szeretni.
A kérdező azt írta, a párja egy csomó mindennek utánaolvasott már, ami a gyerekkel kapcsolatos. Nem jellemző a férfiakra, hogy erről olvassanak már a terhesség előtt, ebből következtettem, hogy a kérdező párja vélhetően egy maximalista, mindent beleadó típus, és talán szeret 1 nagy életeseményre koncentrálni. Nem látom értelmét 3 hónap miatt ráerőltetni a páromra, én vele együtt szeretnék örülni már a terhességi tesztnek is, nem úgy, hogy én örülök, az ő arcára meg ráfagy a mosoly.
Azért meg ne kelljen már megkövezni, mert tanul, vélhetően azért tanul, hogy jobb pozícióba kerülhessen, gondolom 34 évesen nem szabad filozófiát hallgat munka mellett a móka kedvéért. Ha így van, akkor én is biztatom a kérdezőt, illetve az szerintem is fontos, hogy tisztázzák, hogy vizsga után belevágnak minden körülmények között. De nevetséges 3 hónap miatt erőszakoskodni, ha eddig nem piti ürügyekkel váratta a kérdezőt, a saját lakás megszerzése pedig nem az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!