Van olyan aki ténylegesen minden percet gyönyörűnek élt meg?

En pl olyan ember vagyok aki egyenes hány ettől a mai trendtől, hogy kötelező imádni a terhességet és a szules egy éteri csoda meg stb.

Ennek ellenére (habár alap habitusombol kifolyólag nem éltem meg semmit csodának, max azt a tényt, hogy hogy lehet ilyen csoda a természet, hogy a semmiből lesz egy ember) Szoval mindezek ellenére a kisfiamba teljesen beleszerettem valamikor 2-3 hetes kora körül és napról napra jobban szeretem és eddig egyetlen nap sem volt amit borzalmasnak vagy kibírhatatlannak tituláltam volna. Lehet pont azért, mert nem ültem be a nyálhintába és reálisan néztem mindig a dolgokat. Pl hogy semmi sem tart örökké. A hasfajas sem. Sőt mivel fajt a fiam hasa, tapszerre váltottam ahelyett, hogy hónapokig szenvedtem volna. Ez bejott. Neki nem fajt a hasa többe, és mindenki boldogan élt tovább. Persze a szent anyatej tudom. Leszarom. En nem voltam hajlandó hallgatni az uvoltest meg kiserletezgetni mitől nem fog üvölteni, miközben meg a szoptatassal is szenvedek mellette. Egyszerűen nem érte meg. Mert en ilyen szívtelen dög vagyok. Viszont nem is éltem meg cserébe semmit tragédiának. Most egy éves. Tökéletesen fejlődik, okos, ügyes, aranyos egy éves. Semmi extra. Átlagos és nekem tokeletes.

Én szülés után egyből közöltem, hogy innentől kezdve biztos vagyok benne, hogy aki azt mondja hogy élete legjobb napja a gyereke születése, az hazudik. :) Egy tortúra volt az egész nap, és ezt nem törli ez az, hogy a végén megszületett a gyerek.

Nekem hasfájós babám van. A gyerek egy csoda, iszonyú aranyos és imádom (akkor is imádnám, ha nem lenne aranyos), de közel sem gyönyörű minden perc. Még egy nem hasfájós baba esetén sem tudom elképzelni, hogy 20 perc folyamatos sírás után valaki azt mondja, hogy "hát igen, ez a 20 perc is gyönyörű volt".

Szerintem inkább azért mondanak ilyeneket, mert úgy érzik, rossz anyák lennének, ha bevallanák, hogy nem minden perc öröm, hogy néha az ember sír az elkeseredettségében, mikor már nem tudja, hogyan vigasztalni a babát; és hogy néha már alig várja hogy pár órát a baba nélkül tölthessen.