Ebből hogy álljak talpra? Már évek óta nem volt egy boldog pillanatom az életben, mert a párom elhagyott egy gyerekkel,azóta még párom sincs, mert senkinek nem kellek és mindenki előtt meg vagyok alázva.

Szülés után 3-4 hónappal elhagyott, mert új nője lett. Ennek már 4 éve. Azóta nem volt párom, nem is lesz. Ők azon viccelődnek, hogy nekem még mindig nincs senkim. A gyerek is az apjat szereti jobban, mert ott alszik nála havonta 1x és minden meg van neki engedve, nem tud értékelni engem. Nem hat meg az, "Hogy de nagyobb korában majd látni fogja, hogy te mit meg nem tettél érte..", mert ha most nem értékel, akkor máskor se értékeljen. Már belefáradtam, hogy mindig én vagyok a rossz zsaru. Mindig én vesződjek a gyerekkel. Mindig én érezzem magam kellemetlenül anyák napján. Mindig én érezzem rosszul magam nőnapon. Mindig én oldjak meg mindent egyedül. És mit kapok ezért? "Vedd tudomásul, hogy apánál sokkal jobb!" "Miért vagy ilyen gonosz, amikor apa ezt megengedte?" Ezt.