Hogy lehet az, hogy valakinek nem szerepel a céljai között a család és gyerek?

Vannak emberek, pl. alkotók, akik a munkásságuknak szentelik az életüket. Ebbe az életformába nem fér bele érthető módon a család, habár itt is jelentős számú ellenpéldát találunk. Egy ilyen embernél a szellemi örökség az, ami utána marad.

Egy hétköznapi ember viszont nem értem, hogy nem érezhet késztetést arra, hogy továbbadja azokat az értékeket, amikben hisz és amiket fontosnak tart? Esetleg nem is hisz semmiben? Ha más nem, azzal nem számol, hogy egyedül fog meghalni a magányban? Vagy rosszabb esetben egy háziállattal, akit szerintem kb. a gyereke helyett szeret?

Vannak, akik azzal indokolják a gyermektelenséget, hogy ők a karriert választják. Ők mire fognak emlékezni a halálos ágyon? Hogy milyen sok pénzt kerestek, és a szomszéd biztos irigy rájuk? Ez így egy minőségi életcél?

Én sok gyermektelennél látom ma azt, hogy kizárólag az "ÉN" számít nekik és a személyes boldogság, viszont eközben a legkevésbé sem boldogok - keserűek, rosszindulatúak, mintha irigyek lennének a családosokra, és közben megbánták volna a döntésüket, hogy egyedül maradtak (már ha erről van szó, nem pedig arról, hogy senki nem választotta őket). Tisztelet a kivátelnek, nyilván ilyen is akad bőven (pl. aki meddő).