Hogy lehet az, hogy valakinek nem szerepel a céljai között a család és gyerek?
Vannak emberek, pl. alkotók, akik a munkásságuknak szentelik az életüket. Ebbe az életformába nem fér bele érthető módon a család, habár itt is jelentős számú ellenpéldát találunk. Egy ilyen embernél a szellemi örökség az, ami utána marad.
Egy hétköznapi ember viszont nem értem, hogy nem érezhet késztetést arra, hogy továbbadja azokat az értékeket, amikben hisz és amiket fontosnak tart? Esetleg nem is hisz semmiben? Ha más nem, azzal nem számol, hogy egyedül fog meghalni a magányban? Vagy rosszabb esetben egy háziállattal, akit szerintem kb. a gyereke helyett szeret?
Vannak, akik azzal indokolják a gyermektelenséget, hogy ők a karriert választják. Ők mire fognak emlékezni a halálos ágyon? Hogy milyen sok pénzt kerestek, és a szomszéd biztos irigy rájuk? Ez így egy minőségi életcél?
Én sok gyermektelennél látom ma azt, hogy kizárólag az "ÉN" számít nekik és a személyes boldogság, viszont eközben a legkevésbé sem boldogok - keserűek, rosszindulatúak, mintha irigyek lennének a családosokra, és közben megbánták volna a döntésüket, hogy egyedül maradtak (már ha erről van szó, nem pedig arról, hogy senki nem választotta őket). Tisztelet a kivátelnek, nyilván ilyen is akad bőven (pl. aki meddő).
29 éves, házas vagyok, és nem akarok gyereket. Nem motivál hogy tovább adjam, amiben hiszek, mert az esetek nagy részében ezt a hiedelmet a gyerek minimum megváltoztatja, de megesik, hogy a tökéletes ellentétében fog hinni.
Szorongó ember vagyok, én akármennyire próbálnék a jó dolgokra koncentrálni, tudom, hogy sokkal inkább teherként élném meg a hétköznapokat, mint örömként. A családunk segítségére nem számíthatunk, és látom másokon, hogy milyen nehéz úgy.
Lehet, hogy rossz társaságban mozgok, de nemigen látok boldog családokat, se kicsi, se felnőtt gyerekkel.
Hogy a szomszéd fog-e irigyelni, azt nem tudom, de azt igen, hogy a férjemmel akármennyit vagyok is, mindig kevésnek érzem, a hivatásommal szeretek segíteni másoknak, a pénzemből meg szeretek adni pl. SMA-s gyerekeknek, vagy menhelyes cicáknak.
Akármennyit is árt egy macska a földünknek, egy gyerek mindenképp többet.
És itt vissza is kanyarodhatunk a hiedelmekre és értékekre. Kívánom, hogy amennyiben a gyereked felnőttként elkötelezett macska/állatmentő lesz, maradjon meg irányába a feltétlen szereteted, mert pont itt siklik ki legtöbbször. No nem a macskáknál, hanem az eltérő értékeknél. És mivel számodra fontos volt, hogy egy idegennek, vagyis nekem is megjegyzést tegyél, holott semmiben nem érint téged, hogy szülök-e vagy, mire költöm a pénzemet, feltételezem, szereted erősen képviselni a saját hitrendszered. Nincs ezzel gond, de kívánom, hogy eltudd majd fogadni a gyerekedét is, mert ahogy én látom, a felnőtt gyerek-szülők között sokszor pont itt csúsznak el a dolgok.
Már éppen kezdtem azt hinni, hogy végre lesz egy értelmes vita, de megint nem. Már megint a szokásos polgárpukkasztás, észérvek nélküli vagdalkozás. Kérdező: ha leelmebetegezel valakit, akkor az a minimum, hogy meg is indoklod a válaszodat, bár nyilván elég érdekes reakció pusztán azért, mert valaki szereti a macskákat.
Értékrendet továbbadni? Miféle értékrendet? Magyarországon egyelőre nem a magasan kvalifikált, gondolkodó emberekből van tömeg, hanem a félanalfabéta, fél alkoholista melósból. Ő mit fog szerinted továbbadni a gyerekének? A panaszkodást, a másokra való irigykedést, a másik lenézését, azt a végtelen arroganciát és ki ha én nem stílust, amit a betonkeverő mellett magára szedett.
Szeretném, hogy ha észérvekkel alátámasztanád, hogy mi a problémád a 24-es válaszolóval. Mert egy vitának tudod az az értelme, hogy mindenki sorakoztat fel érveket, és így meg tudsz ismerni más nézőpontokat is. Nem kell senkit sem meggyőzni a saját igazunkról, mert a maga módján mindenkinek igaza lehet. De úgy semmiképpen sem, ha jön egy értelmes válasz, amire neked csak annyi reakciód van, hogy "elmebeteg vagy". Mindjárt jön az "úgy sem érted", a "jaj de komolyan veszi valaki saját magát", vagy a "majd megtudod". Tipikus reakció azoktól, akik sarokba lettek szorítva és egyszerűen nem tudnak már mit mondani vagy reagálni.
Kedves kérdező, remélem leszűrted a megfelelő konzekvenciát..... Sajnálattal olvastam a válaszokat, beteg világ ez.....
Sokáig én sem értettem mi az a gyerek (nem zárkóztam el a dolog elől, de nem is hajtottam) de valóban igaz, majd ha lesz megtudjátok. Bár akik így állnak hozzá, azoknak kívánom, hogy ne tudjátok meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!