Honnan tudtatok, hogy keszen alltok a gyerekvallalasra?

Az anyagiaktol most vonatkoztassunk el.

Mikor fiatal voltam, mindig is ket gyereket szerettem volna, mert nekem is volt egy testverem. Utana par evig fiatal felnottkent nem is gondoltam ra, kifejezetten taszitott a gondolat, hogy gyerekem legyen, aztan mar nem voltam kifejezetten gyerekellenes, de nem izgatott egyaltalan az anyava valas. Lassan masfel eve egyutt vagyok a mostani parommal. Mar a kapcsolat elejen beszeltunk rola, hogy o szeretne gyereket. Igazabol annyira megfogott az egesz egesz lenye, hogy mondtam, hogy vegul is miert ne. Valahogy o hozta ki belolem ezt az egeszet, hogy elkezdjek azon gondolkodni, hogy legyen tenyleg gyerekem.

Meg nincs gyerekunk, 2-3 ev mulva szeretnenk, ha lehet mar utazgatni es vegigjartam azt a par helyet, ahova gyerekkel nem lehetne menni.

Igazabol, neha, ket-harom hetente eszembe jut, hogy jo lenne babazni, de csak eg, par gondolat erejeig. A parom nagyon jo apa lenne, ha most esnek teherbe, csakis azert tartanam meg, mert tudom, hogy nagyon szeretne babat. Termeszetesen nem eroltet semmit, tudja, hogy vannak meg terveim stb. Csak neha eszembe jut, hogy ha ilyen volt a felfogasom es ritkan gondolok csak az anyasagra, vajon ez valtozni fog-e? Vagy az evek alatt, ha osszekoltozunk, egyutt vagyunk es "kozeleg" a datum, lesz eljegyzes/eskuvo, az majd kihozza belolem a tobbi erzest?

Parom szerint nagyon jo anya lennek, szerinte nagyon gondoskodo tipus vagyok.

Az baj, ha valaki nem aldozza fel magat teljesen a csaladjaert? Igazsag szerint van kisgyerek parom batyjaeknal, az ottani picikbol kiindulva azt se tudom elkepzelni, hogy evekig otthon legyek. Azt meg plane nem, hogy tobb gyerekem legyen...

24/L