Kit nevelnek burokban? Az mit jelent?
Hitelmentes, saját lakás, irodán dolgozó szülők, külföldi nyaralások, magántanár, saját szoba, erős középiskola, egyetem? (Pl irodavezető és egyetemi tanár gyereke)
Zsákfalu, ahonnan sose tette ki a lábát, internet, Smart eszközök nuku, zéró kultura?
Zárt vallási közösség, idegeneket nem engednek be, a gyerekek csak egymással barátkozhatnak? (Amishok)





A burokban nevelés nem helyhez / közösséghez kötött dolog. A lényeg az, hogy nagyon védett körülmények között, és mindent megteremtenek neki, nem kell érte semmilyen erőfeszítést tenni. Nincs ezzel gond, amíg ki nem kerül a valódi életbe, és ott áll szemben a megoldásra váró problémák tömkelegével.
Az, hogy a szülőnek mi a foglalkozása, megint csak lényegtelen.
Amishok nem jó példák, mert bár zárt közösségek, de gyakorlatilag a kamaszoknak van lehetőségük megpróbálni az életet élesben, haverok, buli, Fanta stb. és utána eldönthetik, hogy az Amish közösség tagjai akarnak-e lenni, vagy sem.





Elsőre használják leginkább, de nem is igazán erre, hanem akinek nincs fogalma a való világ csúnyábbik részéről. Olvastam itt, hogy volt gyerek, aki nem tudta miért állnak az utcán az emberek, mert mindig kocsival járt és elhallgatták, hogy vannak a "szegényebbek" akik tömegközlekednek.
Vagy pl elitsuli, ahol meglepődik a gyerek, hogy másoknak nincs egyenruhájuk, vagy pl technikai luxuscikkek közt nő fel, és nem egyértelmű neki, hogy nem mindenki született ipaddel a kezében, mert neki az egyik legdrágább fajta cuccai vannak.
Szóval aki nincs tisztában azzal, hogy a helyzete kiváltságos. Szerintem ide sorolható az is, akit pl nem bántanak semmilyen formában és meglepődik, ha olyasmit hall, hogy valaki kezére csaptak, vagy mittudomén, azt hiszi csak az iphone a telefonmárka, a többi ősrégi, vagy mondjuk azt hiszi ha nincs luxusmárkájú ruhája, az nem is ruha és csak a szegények hordják, holott a világ nagyobbik fele hordja, vagy aki szerint a hal a lazacnál kezdődik vagy aki szerint a csirkeszárny alsóbb rendű kidobnivaló kaja..
Szóval jobban nem tudom leírni, nem a minőségi nevelést és életet élő gyerekek, hanem a világ nagyobbik felétől elzártak, akiknek a fejébe se fér a "normális", ami a többségre jellemző.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!