Mit csináljak, hogy élvezzem az anyaságot?
@20, elhisszük, hogy számodra megfelelő és boldogító, ha naponta legalább❗ 14 órát (mert az én gyerekemmel ennyit kellene - 11 és 16 vagyok -, és el tudom képzelni, hogy a Kérdezőével is hasonló mennyiséget) játszanod, szórakoztatnod, foglalkoztatnod kell, de nem mindenki van ezzel így, és ez teljesen rendben van. A mi szüleink ennek a tizedét sem akartak vagy tudtak, mégsem volt sanyarú sorsunk, boldogtalan gyerekkorunk ettől.
A ha érdemi időt töltenél vele meg normálisan emberszámba vennéd (ez itt mit keres amúgy? köze nincs a felvetett problémához) pedig egy tévút. Az enyém, miután órákig foglalkoztam vele nonstop, kizárólagos figyelemmel, semmi mást nem csinálva, ugyanúgy hisztizett tovább, ha ennyi idő után fel akartam állni végre elmenni wc-re vagy harapni valamit, na pláne ennél komolyabbat csinálni. Ez az, ami nincs rendben. A gyereknek persze nagyon rendben lenne, ha reggel 6-tól este 9-10-ig mást sem csinálnék, leszámítva persze, hogy közben 5× megetetem és megfürdetem, megmosom a fogát meg ilyenek, ami szintén mind-mind vele foglalkozás, még ha nem is szórakoztatás, de legalább 100% figyelem akkor is...
Te látod, ahogy a gyerekedről írsz?? Ezt értettem emberszám alatt...
“ Ne légy tovább egy percig se gyerekszórakoztató! Felnőtt, értelmes ember vagy, nem dolgod játszani, dedózni egész nap.”
Mi az, hogy ertelmes ember vagy, nem dolgod dedozni!!?? Szultel egy gyereket az Istenert, mit gondoltal? Majd ragyujt veletek aztan megnezitek az X aktakat mikozben borozgattok??
“ Egyrészt az én gyerekemet nem lehet, ő tevékenységszabotáló típus, arra megy, hogy ellehetetlenítse, hogy bármi mást csináljak”
“ miért is jó bevonni, hogy emiatt gyökkettővel haladj, fölösleges pluszmunkád keletkezzen”
Ezeket a momdatokat meg még nyomasd a gyerekednek, biztos egészséges lelkületű lesz, boldog emlékekkel a mindig támogató, bátorító anyukájáról... agyam eldobom, jól felment bennem a pumpa ma is. Én szégyellem magam, hogy más képes ilyen stílusban nyilatkozni a saját pár éves gyerekéről (aki pont olyan lett, mint amilyennek “nevelték”)
Nem vagy te gyerekszórakoztató kis bohóc?? Nem azért lesz lelki nyomorék a gyereked, mert nem játszol vele napi 14 órát, hanem mert az anyja ilyen lelketlen.
#23 bocs hogy beleszólok, és megvédem a vitatársad, de azon még nem gondolkodtál el miért lóg ennyire fanatikusan rajtad a gyereked? Csak nem azért mert érzi a belőled áradó masszív gyűlöletet, és küzd a figyelmedért? Tudod, ő csak kicsi, nem hülye. Ahogy egy felnőtt is megérzi ha egy embertársa undorral fordul felé, a gyerek is megérzi, pláne ha ezt a visszacsatolást a szülőtől kapja.
És kva unalmas már, hogy a hozzád hasonlóknak cinikusan mindenki ősanya, meg szuperanya, meg a többi amit idehánytok, ha azok merészelik nem gyűlölni a saját gyereküket.
Ez a bohócosdi meg nekem is tetszik.
Nyilván te arra számítottál, hogy a gyerekeddel majd közösen fogtok fizika feladatokat megoldani, megvitatjátok a bel-és külpolitikai aktualitásokat, meg ilyenek.
Nyugi, más szülő is tudja olykor unni a "dedózást" csak veled ellentétben ő nem ilyen primkó stílusban nyomja mint te, nem agybajos, ezáltal a gyereke is talán, mondom talán kiegyensúlyozottabb.
Azért a 25-öst annyiban védelmembe veszem, hogy tényleg vannak ilyen gyerekek akik 150%-os figyelmet igényelnek. Az én fiam is ilyen, és vannak napok mikor megszöknék legszívesebben. De az tényleg nagyon durva ahogy beszél a saját gyerekéről.
Én tényleg értem mennyire bele lehet ebbe dögleni lelkileg de akkor se tudnék így állni a saját gyerekemhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!