Mit csináljak, mert sokszor elég arrogánsan beszélek a 9 éves fiammal, pedig nagyon szeretem, de a viselkedése miatt így alakul?

A kulcsmondat: "nincs hozzá türelmem".

Előbb van az, hogy több figyelmet és türelmet igényel.

Nem szabad összehasonlítani a kicsivel, mert más korosztály,

más problémákkal, más fejlődési szakaszban.

Nem adok sok időt, a kicsi is ilyen lesz, ugyanis

a kicsi le fogja másolni a nagyobbik attitüdjeit, reagálásait.

Nálad a labda.

Neked kell változtatnod. Sokkal többet foglalkozni, beszélgetni,

nagy odafigyelés, megértés, segítés.

El kell fogadnod, hogy különböző személyiségek ketten, külön kell venned őket, és aszerint nevelned, hogy melyik milyen jellem. Mi pl. tesómmal tűz és víz vagyunk, anyánknak sosem volt velünk egyszerű. A bátyám okos, gyors eszű, önálló, sikeres volt mindig is, viszont rettenetesen akaratos, zsarnokoskodó, durva, önfejű. Engem mindig noszogatni kellett, lusta voltam, álmodozó, irányításra, útmutatásra, pátyolgatásra szoruló, de mélyen érző, becsületes és jólelkű ember. Nem lehet minden gyereket ugyanazzal a kézzel nevelni, hiába estek egy fáról. Észre kell venni a kulcsot, melyik nyitja egyiket másikat, mik azok, amiket egyikben erősítenikell, mert előreviszi az életben, másikban felügyelni kell, hogy ne kallódjon el miatta. Ezeket neked kell megtalálni.

Én is anyuka lettem, észrevettem, hogy a lányom hiába egy éves, már most nem olyan, mint én, olyan bátyám féle "tudom mit akarok és meg is teszem"-gyerek. Nem formálhatom a saját képemre, vagy amilyet akarok, ő egy másik lény más adottságokkal.

A viselkedésed ne szégyelld, szerintem minden anya átmegy ezen. Inkább dolgozz rajta, hogy ne csak átvészeld ezt az időszakot, hanem próbáld erősíteni a nagy gyerek előnyös dolgait, és ne erőltesd rá, amit csak te akarsz. Lehet, hogy te fogsz tőle tanulni, sosem tudhatod :)

Ajánlok két könyvet és egy online tanfolyamot:

Beszélj úgy hogy érdekelj. Hallgass úgy hogy elmondja

Pozitív fegyelmezés

[link]

Pedagógiai-pszichológiai szempontból, meg amúgyis a sok beszédnek nincs értelme, a "papagáj effektusnak" Következmények kellenek, adott esetben "szankciók".

1.

Megkéred x dologra, tegye, ne tegye és elmondod neki mi lesz a következménye, ha ez nem teljesül. + elmondhatod neki miért szükséges x dologban szót fogadnia, hogy ne csak "mert azt mondtam" legyen.

2.

a) Szót fogad pozitív megerősítés, egy simi, egy kedves szó, egy köszi puszi

b) Nem fogad szót. Akkor be kell tartani az igért szankciót. Pl nincs játék félórát, vagy büntiszék stb. kortól és kihágástól függően.

4es: ezt brutál leegyszerűsítetted... Ez egy kutyánál működik kb, egy gyereknél - pláne aki már felvett rossz szokásokat az anyjával szembeni kommunikációban - ez sokkal összetettebb. Ha a köszpuszi, kedves szó, simi, semmit nem jelentenek a gyereknek akkor nem ér az egész semmit. És valljuk be, kevés olyan gyereket találsz, akit ezekkel default lehet motiválni.

Itt az okokat kell megtalálni és annak mentén elindulni. Erőből (szankciókkal) is lehet nyomni a torkán sokmindent. De 15 éves korára eszköztelen marad, mert akkor ezek már nem fognak érni semmit. Itt egy együttműködésre kell rávezetni és nem a jutalmazás/büntetés elve mentén.

#5

Akkor mondjad meg itt a tutit.

Röviden dióhéjban ecseteltem egy jól bevált praktikát, az ilyen "nemfogad szót a gyerek anya meg kiabál" szituációra.

Kérdező írja, hogy szereti a gyerekét. Belátta, hogy több türelemmel kell fordulnia hozzá. És az is evidens, hogy beszélgetünk a saját gyerekünkkel.

Erről mit pampogjak neki, hogy szeretettel türelemmel légy felé? Nyílván konfliktus helyzetben jön elő az arrogancia, feszültség következtében.

Én egy tipikus konfliktus forrásra mondtam megoldási opciót. Amiben el szoktak csúszni a szülők. Beszéd van, következmény nincs.

Nem lehet itt megoldani senkinek sem az egész életét. El lehet gyereknevelésről fél könyvtárakat olvasni. De ez meg nem válasz.