Nagyon szeretnék gyereket, de félek, hogy a személyiségem miatt nem lennék jó anya. Mit gondoltok?

Az a baj, hogy azért nehéz előre jól átlátni, mert fogalmad sem lehet róla milyen temperamentumú babát dob az élet.

Vannak akik kiválóan belesimulnak a szülők korábbi életébe és csak minimális változások szükségesek, és azok is szép lassan kikopnak, ahogy nő és önállósodik. Másoknak nehezebb, és van a másik véglet mikor kifogsz egy igazi nehéz természetű babát.

Na én az utóbbit nyertem meg, igazán nem ilyen fiatalon, hanem 30 évesen. Én is introvertált személyiség vagyok és csak az egyedüllét tud igazán feltölteni, kikapcsolni. Na és ehhez én nyertem egy igazi több emberes babát, aki az első 3 hónapot végig üvöltötte, aztán valamelyest mérséklődött de sosem lett az a nyugis baba aki eljátszik, elnézelődik egyedül. Igazi anyamatrica akinek mindenhez társaság kell és aktívan részt kell venni minden(!) játékában. A férjem 12 órákat dolgozik, így lényegében totál egyedül vagyok vele. Ő is egy hete kezdte a bölcsit és már ettől az egy egy órától amit nélküle töltöttem is érzem hogy kezdek feltöltődni. Az utóbbi 2 évben nullára merültek az érzelmi raktáraim, de teljesen. Egyszerűen azt érzem, hogy nem tudok többet adni magamból már. Imádom a fiam és vissza nem csinálnám, de pokoli nehéz és nagyon várom hogy ismét legyen felnőtt életem is. Sokkal többet fogok tudni neki is adni érzelmileg mint az utóbbi hónapokban már, még akkor is ha tudom hogy nehéz lesz egyszerre dolgozni, háztartást vezetni és gyereket nevelni.

Pont így jártam én is, de csak most, utólag döbbentem rá: baromira hiányzik a magány, mindennap igényelném 1-2 órára. Sajnos nem megoldható. A kisfiam bár könnyű baba (négy és fél hónapos), mégis készenlétben kell állni mellette, csak az estéim szabadok, és már ennek is örülhetek. De este meg a férjem tart rám igényt (nem feltétlenül szexuálisan), és ő meg nagyon nehezményezi, ha inkább egyedül szeretnék kicsit lenni. Valami kompromisszum kell, például heti egy vagy két délután/este "kimenő", amikor azt csinálsz, amit akarsz, és addig, ha szükséges, más látja el a babát. Ennél jobb ötletem egyelőre nem támadt sajnos :D

DE szerintem ennek semmi köze a jó anyasághoz. Attól még, hogy igényled a saját időt, jó anya leszel (sőt megkockáztatom, hogy lelkileg egészségesebb is, mint aki 24/24 a gyereke mellett van).