Milyrn gyakran érzitek, hogy rossz szülők vagytok?

#11 leirta, tudom h igyekszem, nem mindig sikerul de akkor az volt a tolem telheto legtobb.

Ostorozni nem szoktam magam.

Ha hibazok, elismerem, bocsanatot is kerek. Egyebkent meg a gyerekek sokszor mondjak mennyire orulnek h en vagyok az anyukajuk<3

Ha nekem ilyet beszólt volna, hogy miattam van bent a balesetin, tuti elküldöm a fenébe.

Egyébként nem szoktam szar anyának érezni magam, inkább túl komolytalannak a gyerekvállaláshoz.

Ma is röhögő görcsöt kaptunk a férjemmel a gyerek kapcsán, aztán az jutott eszembe, hogy szegényt jól megverte a sors két ilyen szülővel.

Azért szomorú ezeket olvasni. Ilyenektől senki nem lesz rossz szülő. Aki az, az nem gondolkozik ezen amúgy se.

Az én szüleim amúgy attól lettek rossz szülők, hogy annyira nagyon boldogtalanok voltak egymással (főleg anyám, és ő imádta is ezt napi szinten megosztani velem).

Nagyon rendes szülők voltak amúgy, tisztességes, szeretetteljes, következetes, mégis engedèkeny módon neveltek, érdekelte őket a vèleményem, taníttattak, jó diplomàm lett miattuk stb.

De nem vették észre, ha valami komolyabb gondom volt (osztàlytársak egy időben szekàltak, kiborított, hogy demens lett a nagymamám, elhízott is voltam egy darabig, és főleg még egyetemista koromban is mindig az volt a fő gondom, hogy ők milyen boldogtalanok és anyunak csalódás az élet - egy buliba nem tudtam elmenni úgy, hogy ezt a problémát otthon hagyjam. Anyu keserű pesszimizmusát, mártír hajlamát azóta is gyomlálom magamból. És azóta is gyilkolja a lelkem az igen, de játszmáival, hogy ràm önti minden baját, se soha semmire nincs megoldás - csak azért járok hozzájuk relatíve gyakran, mert a kislányomat szereti és vele nem ilyen.) Egyáltalán nem tudok jószívvel gondolni a gyerekkoromra, csak hiányérzettel és szomorúan.

Nahát én akkor érezném magam rossz szülőnek, ha én is beleültetnèk valami negatív, lehúzó izét ültetnék bele a gyerekembe, ami évtizedekig folytogatja. Meg ilyen mártíreszmèket és női szenvedéstörténetet.

Az hogy rávertem 2x a popojára mert leszaladt az útról vagy néha indulatos vagyok, vagy nem tudtam 1 hónap alatt szuper alvóvá nevelni, csak másfél évesen alszik át vag adtam neki a csokimból vagy megcsúszott a napirend - ezektől egyáltalán nem érzem rossznak magam.

Hát én mostanában minden nap. 2 éves a kicsi és minden egyes nap csinál vmit, ami miatt a sarokba állítom, büntiben van és közben folyton sír. Nekem meg szarul esik azt látni hogy a gyerekem üvölt a sarokban, miközben a saját hülyesége miatt van büntiben. Közben az 5 évessel is próbálok időt eltönteni, de alig van rá időm, mert a kicsi minden energiámat elveszi. Benézek a szobájába, csendben játszik és megszakad a szívem, közben a 2 éves biztos összefirkálta a falat és felmászott a polcra.

És eközben ikrekkel vagyok terhes.

Fú és ez a sarokba állítás biztos jó? Főleg ilyen picinèl? Tudom, manapság ilyet nem lehet mondani, de nekem a kézre/popóra csapás sokkal barátibbnak tűnik. Pl ha megpróbálja az úttestnél kihúzni a kezét, rácsapok. Nem is sírt miatta, csak azon hogy nen mehet ahová akar kb 5 másodpercet. Párszor megtörtént, azóta nem húzza ki. Persze magyarázok is, gondolom, ha megérti a magyarázatot, már nem is fog többet ellenkezni (remèlem).

Tényleg nehéz dolgok ezek azért. De rossz szülő nem.vagy!