Más is érzett hasonlóan már? Megbántam, hogy gyereket vállaltam?

Kicsit be vagy kattanva, előfordul. Mással is megesik.

Szeptembertől a kicsi gondolom ovis lesz, tudsz magaddal foglalkozni, a ferjeddel és tudsz újra munkát keresni. Fel kell állni és tovább menni.

Tudod nagyon jól, hogy nem csak a te gyereked hisztizik. Amit a másik anyuka mondott, nem szép dolog, de nyilván éppen a saját gyerekét nevelte - talán pont azért, mert ő is szokta ezt csinálni, és azt akarta, hogy lássa kívülről, milyen rossz egy ilyen hiszti.

Én is volt, hogy mondtam az enyémnek (mondjuk nem hangosan), hogy látod, ilyet nem csinálunk, mert milyen csúnya dolog verekedni/káromkodni/toporzékolni? (Valamint mondani kell, ha a gyerek olyasmit lát és ráadásul érdeklődéssel néz, amit nem szeretném, hogy eltanuljon, de ez nem a hisztiző gyerek anyukájának megszólását jelenti!)

Ez mindenkinél előfordul. Nálam os volt/van néha ilyen, de őszintén azt gondolom, hogy nem sajnálom a régi felszines életemet. Én is elmagányosodtam, de ez annyit jelent számomra, hogy az emberi kapcsolataim elég felszinesek voltak.

Tényleg, ha ovis lesz a gyerek, jut idő magadra, meg a dolgaidra.

Régebben olvastam egy tanulmányt, hogy vagy a gyerek első 3 évében, vagy 18 év után negy tönkre a legtöbb házasság. Nem hiába, embert próbáló időszak ez. Fel a fejjel.

Sajnálom, hogy így vagy. Szerintem azért érzed így egyébként, mert magányos vagy. Azt írod, a párkapcsolatod romokban. Nem lehet valahogy helyrehozni? Bár gondolom azon vagytok így is, de magamat ismerve, én nem tudnék nyugodt életét élni, ha problémák lennének a kapcsolatunkban a férjemmel.

Elvesztetted a munkád - Ez nem lehet könnyű. Keresel másikat? El tudnál helyezkedni a közeledben más olyan munkahelyen, ahol szeretnél?

Költöztetek, és nem ismersz ott senkit. - Ezt teljesen át tudom érezni, mi kB 2 hónapja költöztünk új helyre, és őszintén, elég magányos vagyok, pedig a mi házasságunk teljesen rendben van a férjemmel. Én sem dolgozom, a terveink szerint még egy ideig nem is fogok, két gyerekkel vagyok itthon (2,5 éves, 10 hónapos), szóval nagyon örülnék, ha találnék itt helyben néhány anyukát, akivel néha-néha gyerekekkel együtt össze tudnánk futni. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen rossz lesz, már arra is gondoltam, hogy ezen az oldalon fogok írni az ismerkedős topikba, hogy anya-haverokat keresek. :D

Szóval, szerintem egyszerűen túl sok a probléma most az életedben, szó sincs arról, hogy rossz anya lennél, csak magányos vagy és egy kicsit elkeseredett. Van azért valaki, akivel legalább telefonon vagy írásban tudsz rendszeresen beszélni?

Ja, a játszótéri anyuka megjegyzését szerintem csak felejtsd el, butaságot mondott. :D

Én is így. Szerintem ebben jelentős szerepe van a körülményeknek, amiket említettél.

Írod, hogy elveszítetted a munkádat. Én is, és teljesen ki is estem a munkaerőpiacról, még 4 órás munkát sem tudok vállalni, mert ha volna is ilyen lehetőség (nincs), bejárással együtt már az sem 4 óra, nekem pedig több semmiképp nem fér bele. Decemberben lesz 6 (HAT) éve, hogy itthon penészedek. Háztartásbeliként, amely szerepet szívből gyűlölöm. Van olyan típusú nő, akinek ez fekszik, de én nagyon nem az a típus vagyok. Már ennyi is bőven elég ehhez az érzéshez.

Ehhez még itt van a párkapcsolatod romokban heverése. Az sem piskóta. Én a várandósság óta egyedül vagyok, senkinek sem kellek, esélyem sincs. Fiatal nőként még szexpartnerem sincs, miközben 50 fölöttiek is élik világukat.

Erre az egészre rakódik rá a dackorszak, a hisztisség, amit ha minden rendben lenne körülötted, sem lenne könnyű elviselni, de így már simán tud megbánás-érzéshez vezetni. Az én gyerekem alapból is nehéz természetű, problémás, mindig ilyen volt. Inkább nem is ecsetelem.

És akkor még egy költözés...

Egyáltalán nem meglepő, hogy így érzed magad. Más sem bírná jobban ilyen feltételek mellett, csak sok az álszent önfényező bezzegelő.