Mennyi félre tett pénzzel kezdtetek bele a gyermekvállalásba?
Elsőnél pár százezer volt csak. Anyukám lakásában laktunk, amit nem használt, és odaadott nekünk használatra (tehát nem vele együtt). Mindkettőnknek biztos munka, annyi fizu, amennyiből úgy éreztük, gyerekkel is kijövünk. Kocsink se volt.
3,5 évvel később, a másodiknál már 2x annyi fizunk volt, kocsink, pár millió megtakarítás, és házakat néztünk, hogy vegyünk sajátot.
Most 5 és 1,5 évesek a gyerekek, megtakarítás pár százezer, mert tavaly házat vettünk, és most fejeződik be a felújítás, erre ment a pénz zöme, de lassan tudunk majd ismét gyűjteni. Most 3x annyi fizunk van, mint anno.
És akkor akinek nincs háromezer nm-es hàza az a semmire szül?
Értem én hogy a hozzad hasonlók túl kompenzálnak, de azért ha higgadtan át gondolod, nem csak az vállalhat és nevelhet tisztességesen gyereket akinek halomban állnak a milliói.
Nyugi, akinek háromezer négyzetméteres háza van, annak nem 12 millió a megtakarítása. Rosszul sikerült kamu, nem kell vele foglalkozni.
37-es: 19 éves korodra 15 éves korodtól 10 milliót elraktál? Hát elismerésem, de komolyan. Ez azt jelenti, hogy egy hónapban kerestél kb 200 ezret, és ezt mind félre is tetted, nem költöttél semmire. Mondjuk nyilván ehhez kellett, hogy eltartottak a szüleid, de akkor is szép teljesítmény. Milyen diákmunka fizet ennyit? Mert mennének innen is egy páran szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!