Elvált anyukák, Nektek is ilyen nehéz volt végignézni, hogy az exetek új életet kezd? Illetve, hogy neki mennyivel könnyebb?

Fél éve élünk külön. Van egy 4 évesünk. Viszonylag normálisan váltunk el, ill mostanra már abszolút normális a viszony, de megmondom őszintén, egy dolgot nagyon igazságtalannak érzek.

Imádom a gyerekem, ne értsetek félre, de mióta külön élünk, nagyon anyás. Szereti az apját, de hallani se akar róla, hogy ott aludjon. Heti 1-2 alkalommal elviszi egyet játszóterezni, vagy sütizni, esetleg mamához mennek együtt pár órára, de olyan nem volt a fél év alatt, hogy ott aludt volna a gyerek, vagy reggeltől estig ott lett volna.

Közös ismerősöktől hallom, hogy volt férjem elvan mint hal a vízben, van valami csaja, akinél néha ott alszik, máskor baráti összejövetelekre jár, kerti partikra, borozik, ott éjszakázik haveroknál stb.

Tudom, hogy gonosz dolog, de rettenetesen féltékeny vagyok, na nem a nőre, hanem a helyzetre.

Én itt maradtam egyedül egy gyerekkel, semmi életem nincs. Az a heti pár óra arra elég, hogy normálisan kitakarítsak, vagy szusszanjak egyet, mire kifújom magam, már itt is újra a gyerek.

Még egyszer mondom szeretem, imádom, de annyira igazságtalan, hogy egy apának csak annyi dolga van, hogy heti 1-2x pár óráig ő legyen a jófej, programozni vigye, aztán azt csinál amit akar, ha olyanja van nyugiban pihen, tvzik, máskor elmegy kufircolni egyet, a munkába járáson kívül semmi gondja nincs.

Amúgy nincs vele gond, ha bármire megkérem, segít (nagybevásárlás kocsival néha napján, vagy ha el kell hozni a gyereket oviból és nem érek oda munka miatt), tehát normálisan áll hozzánk, mégis tisztára kezdek bedepizni és rettenetesen bánt, hogy neki kinyílt a világ, nekem meg semmi énidőm nincsen.

Hasonló helyzetben lévő anyukák, ti hogy léptetek túl ezen? Vagy csak engem zavar, az én készülékemben van a hiba?