Ennyi idősen változhat ez még?
Mindig akartam gyereket, most is látom magam anyaként. Ennek ellenére, ha pl. sír egy baba nyilvános helyen, hálát adok hogy még nincsen, annyira fárasztó hallgatni. Amikor reggel magamtól ébredhetek, szintén boldogsággal tölt el, hogy senki nem kelt fel, nyugisan lustálkodhatok. Ugyanakkor pl. hétvégi kiruccanásoknál eszembe jut, hogy jó lenne már egy nagyobb gyerek, akivel újra izgalmas pl. egy középkori vár tárlata, mert neki meg újdonság. Ezek a gondolatok automatikusan jönnek, váltakozva. Úgy érzem, évek óta az "akarok-nem akarok" között mozgok, és nem billen a mérleg sehová. Leginkább az első 2-3 év miatt nem akarok, az kicsit se vonz, csak amikor már nagyobb. Ez viszont legfeljebb örökbefogadással kivitelezhető... Senkit nem ismerek, aki ugyanígy tartott volna a csecsemő/kisgyermek kortól, gondoltam hátha itt akad hasonló.
Szerintetek változhat ez bennem? És ha nem változik, szabad így gyereket vállalni?
(Idén töltöm a 30-at, és évek óta férjnél vagyok)










Én sose szerettem a babákat meg a kisgyerekeket, még terhesen is frusztrálódtam ezen, aztán semmi nehézség nem volt.
Fárasztó a baba de a sajátod más mint az idegenek.





1. Jól rátapintottál, pontosan tudom ennek a mélylélektani okát nálam, az feldolgozás alatt, ugyanakkor a gyakorlati tények nem fognak változni, a baba sír, szopik, akkor is, ha én ezt feldolgozom és sok egyéb mellett ezekre szikrányit se vágyom. (Ellenben az ovis, kisiskolás évekre jó érzéssel gondolok.)
3. Nagyon megnyugtató, hogy ezt így kimondtad, hogy a későbbi jó évekért, elfogadod a kezdeti nehézségeket, keresed a szépet, noha nem jön ösztönösen.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!