Van itt olyan nő, aki már benne van a korban, de nincsen gyereke és nem is akar? Hogyan élitek a mineennapjaitokat?

Üdv! 36 éves nő vagyok, amióta az eszemet tudom, soha nem akartam gyereket, és ez semmit sem változott az évek során, és nem is fog.

Én az a fajta ember vagyok, aki totál leszarja, hogy mit gondolnak mások, úgy élem az életem, ahogy nekem tetszik, nem másoknak akarok megfelelni.

A családom sosem csesztetett ezzel, ők sincsenek odáig a gyerekekért, akár bevallják, akár nem, nem hiányzik nekik az unoka. :) A férjem szerencsére szintén nem akar gyereket, ebben teljes az egyetértés köztünk, és már a legelején tisztáztuk ezt a dolgot. Mások sem nagyon csesztetnek ezzel, különösebben nem érzem a társadalmi nyomást (kivéve a kormánypropagandát, de az még azokat is idegesíti, akik amúgy szeretnének gyerekeket).

Boldog vagyok így, mert szeretem a férjemet és a munkámat is. Ha gyereket kéne szülnöm, inkább kinyírnám magam, annyira taszító az egész számomra.

Nem volt könnyű olyan társat találni, aki nem akar gyereket, régebben voltak olyan kapcsolataim, amelyekben tudtam, hogy a pasi akar majd, de ezek a kapcsolatok mindig tönkrementek más okok miatt, sosem jutottunk el odáig, hogy a gyerekvállalás gondolata egyáltalán felmerülhetett volna.

Én nem akarlak se le-, se rábeszélni a gyerekvállalásra, semmi jogom / közöm nincs hozzá. Csak annyit, hogy soha ne mások elvárásainak akarj megfelelni, a te életedet neked kell leélned, alakítsd úgy, ahogy neked a legjobb!

Miért selejt?

Mert nem akar gyereket?

Nem kell mindenkinek gyerek,nem való mindenkinek.

Hála az égnek,hogy ezt azelőtt felismeri,mielőtt szülne. Sokkal rosszabb ,ha szülés után jön rá.

A mai világban sokaknak úgy van gyereke,nem is egy, hogy egyáltalán nem való szülőnek az illető, viszont mondjuk anyagi érdeke van a gyerek szulesnek.

Annak aztán van értelme... Sok..

#2 Itt max te vagy az egyetlen selejt, méghozzá hatalmas! Hogy lehet ismeretlen embert ilyen jelzővel illetni, pusztán azért mert úgy meri élni az életét, ahogy neki megfelel?! Hányinger, de tényleg.

Kedves kérdező. Én 33 vagyok, de pontosan úgy vagyok, mint az első válaszoló, nagyjából mióta beszélni tudok, azóta tudom hogy az életben nem akarok gyereket. Idegesítenek, nincs hozzájuk türelmem, nem bírom a sírást, a hisztit, a nem alvást, nincs szükségem egy életre szóló felelősségre, állandó stresszre, rohanásra stb stb. Tudom, hogy ezekre nem lennék képes, nem áldoznám fel az egész életemet egy gyerek miatt. Én legalább tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal és nem szülök csak azért, hogy a társadalmi "elvárásoknak" megfeleljek, utána meg szerencsétlen gyerek szívjon.

Szüleim szerencsére elfogadták (na nem mintha tehetnének bármi mást), megértik az álláspontomat és nem erőszakoskodnak. Férjem 37, ő is pont ugyanúgy érez, ahogy én, az ő anyja viszont nem igazán volt képes felfogni, hogy nem lesz neki unoka, mert ő ugye úgy gondolta, hogyha szülök, az csakis azért lesz, hogy neki unokája legyen.... Lényeg a lényeg, az elején még csak 2-3x felhozta a témát, mondtuk neki hogy hanyagolja, nem akarunk. Ahh, az nem úgy van, úgyis meggondoljuk magunkat. Mondtuk, hogy nem, nincs az a pénz, amiért meggondolnánk magunkat, de csak nem fogta fel. Aztán az igazi "pokol" esküvő után szabadult el, mikor totál abban a hitben volt, hogy azért házasodunk, mert jön vagy nemsoká jönni fog a gyerek. Kb minden héten ez volt a téma, ömlengett, hogy majd milyen jó lesz, így-úgy, nekem viszont már a hócipőm teli volt a baromságaival és azzal, hogy folyamat a méhemben turkálna és egyszer mikor kissé ingerültebben megkértem, hogy állítsa le magát, mert ha fejre áll se fogok szülni akkor nekiállt sértegetni minket, de főleg engem, hogy miféle nő vagyok stb. Na ott úgy elküldtem a bús fenébe, hogy pislogni nem tudott. Férjem nagyon megharagudott rá, hónapokig nem is beszéltünk vele, azóta kibékültünk fogjuk rá, de megmondtuk, ahogy mégegyszer rákezd a témára, többet nem jövünk.

Na szóval ő nem volt egyszerű eset. A barátok, kollégák néha kérdezgetik, mondjuk hogy nem akarunk, na olyankor 1-2-nek látszik a szemében a burkolt "miaf*aaaaz??", de pont nem érdekel, az én életemet úgy fogom élni, ahogy nekem jó és nem úgy, ahogy nekik. Eddig egyszer volt egy kisebb összetűzés a volt kollégámmal, mert ő igazi vermami volt, aki nem tudta feldolgozni, ha valaki nem akart gyereket, őt szépen leépítettem. Nem bírom, ha a méhemben turkálnak, ráadásul a gyerekvállalás totál magánügy, nem értem miért kell lépten-nyomon erről kérdezgetni. 🤷‍♀️

Talán azért, hogy megtaláljuk és megválaszoljuk az ehhez hasonló, gyereket nem akarókhoz szóló kérdéseket. Mert ezt ugyebár az tudja megválaszolni, aki NEM akar gyereket.

Én nagy ritkán szoktam itt az Egyéb és a Terhesség megszakítása témakört megnézni, bár ezt a kérdést eleve a főoldalon láttam, de túl fáradt voltam már éjfélkor megírni a történetemet, így megjegyeztem, hogy az Egyéb topikban van és most válaszoltam rá.

Nem gondolnám egyébként, hogy meg van határozva ki melyik témakört olvashatja és mire válaszolhat..

2-es vagyok. Sosem értettem ezt emberekben, hogy miért nem lehet úgy gondolkoznia ahogy...

Nekem van 1 gyerekem, viszont soha nem kérdeztem egy nőtársamtól sem, hogy akar-e gyereket, vagy ha nem akar akkor miért nem.

Nem szoktam nyomni az átlag magyar nők propagandáját, hogy 'szüljél, mert ez a dolgod, majd megbánod, nem teljes az élet nélkülük' stb.

Mindenkinek joga van eldönteni.

Attól pedig kifejezetten rosszul vagyok, ha mondjuk elmegyek vásárolni valahová és egy család 2-3-4 gyereke üvöltve rohangál körülöttem a liberális nevelés jegyében.

Ugyanez egy étteremben vagy bárhol máshol.

Nem a gyerekekkel van a gond, hanem a szüleikkel, akik úgy 'nevelik' ahogy a legegyszerűbb. Liberálisan.

Magyarul szabad mindent, mert nemet nem tudnak mondani a gyerekeknek adott esetben, aztán marad a többi embernek az idegbaj, amit átélnek az ilyen szülők gyerekeitől.

Tisztelet a kivételnek természetesen.

Én lassan a 31-et töltöm, amióta az eszemet tudom egyértelmű volt, hogy sosem akarok gyereket. Gyerekként se szerettem a gyerekek nagy részét meg a kiabálás-rombolás kombót. Szivesebben voltam felnőttek között. Szerencsére nagyon fiatalon megismertem a párom aki hasonlóan gondolkozik erről. Mostmár így 30 és 41 évesen nyilván nem is fogunk gyereket vállalni, nem is hiányzik.

A szülőket pláne ki nem állhatom mert én is ugyan azt látom mint a 7. válaszoló. Kell a 4 gyerek mert jajj de romi a nagy család de nevelni egyiket se tudjuk, a tökünk kivan az összessel, viselkedni mi se tudunk nem hogy a gyerekek. Ha mondjuk lenne gyerekem napi szinten ilyenekkel kéne bájcsevegnem amit biztos, hogy nem csinálnék. A másik véglettel se aki mellett levegőt se vehet csóri gyerek mert egyből ordít meg pofozkodik.

Ezen felül meg felépítettünk egy olyan életet amit nem tudtunk volna gyerek mellett. Két elég szép karriert ilyen fiatalon is, rengeteg olyan élménnyel amit nem tudtunk volna gyerekkel átélni. Nekünk semmilyen formában nem hiányzik. Utazgatunk, romantikázunk, van elég időnk egymásra, tudunk pihenni. Ha azt mondjuk, hogy holnap felmondunk és lakóhajón fogunk utazgatni akkor megtehetjük. A "hallod vegyünk ki pár nap szabit, tegyük fel a lakókocsit és kempingezzünk" mondatra bármikor az a válasz, hogy "oké" és nem pedig az, hogy "jajj dehát a gyereknek iskolába kell menni".

Ami érdekes, hogy pont az ilyen élményeknél és programoknál szoktak elkezdeni cseszegetni, hogy jajj hát ennél mennyivel nagyobb élmény a gyerek és beleférne az is ha nem szórnánk a pénzt stb... :D Aha, nyilván. Nekem amit sosem tudtam megérteni az a tény, hogy valaki képes 1 órát panaszkodni, hogy milyen szar a gyereknevelés és mennyire utálja, majd utána neked megy, hogy dehát miért utazgatsz gyerekvállalás helyett amikor az aaannyira jó és az élet értelme. -.- Ha valami annyira jó akkor nem panaszkodok róla 1 órát bárkinek a szembejön. Imádom az anyukák mártírkodós f@szméregetését, hogy kinek a gyerekével nehezebb és kinek a rosszabb. Azt viszont nem szeretem amikor önzőnek neveznek minket, a gyerekvállalás saját döntés, senki nem kényszerítette rád. Ha nem birod az egész napos ganézást akkor ne vállalj gyereket és kész. Senki nem lesz attól jobb ember hogy megnehezíti önként a saját életét.

Szóval mi maximálisan boldogok vagyunk gyerek nélkül, nekem gyanús, hogy sokkal boldogabbak mint sok szülő. Szabad, önfeledt életünk van, a kapcsolatunk a mai napig egy tiniszerelem mert pelenka cserélgetés helyett tudunk egymással minőségi időt tölteni és dolgozni a kapcsolaton. A családunk egyébként sosem támogatott, mindig önző módon álltak hozzá, hogy dehát nekik így hogy lesz unokájuk. De nem is hiányzik, minimálisra redukáltuk velük a kommunikációt.