Tényleg mindenkinek ilyen baromi jó az élete kisgyerekek mellett?

20.

2 gézengúzzal vagyok egész nyáron a Balatonparton, konkrétan fotózni sincs időm, mert naponta 10-szer vízbe megyek labdázni, vizipisztolyozni, játszótér, programok, úgyhogy felesleges személyeskedni. Mégse látok kivetni valót abba, hogyha valakinek a nyugis gyereke eljátszik egyedül, akkor ő pihenve miért ne figyelhetne rá, aztán miért ne fényképezhetné és oszthatná meg, hogy a gyerek játszik. Irigylem is, hogy ilyen nyugosan elvannak.

Akkor Téged nem a képek zavarnak, hanem hogy rosszul sikerül, ha kimozdultok.

(A képekről annyit, hogy mindenki a jól sikerülteket teszi ki. Én is, Te is szerintem.)

A programokat mi úgy szervezzük, hogy gyerekbarát legyen, nem toljuk túl, lazán vesszük és rugalmasak vagyunk. Ha nagyon kötött dolgot tervezünk, akkor nálunk is vannak elrontott napok. (Pl Veszprémi Állatkertet mi mai napig negatív példaként emlegetjük, és ez nem az állatkert hibája. Túl messze, túl hosszú program volt, túl melegben egy túl fáradt gyereknek.)

Előzővel értek egyet, ez egy tipikus magyar mentalitás, hogy van egy adott probléma (nyűgös a gyerekem), de nem azt oldom meg, hanem másokkal kezdek foglalkozni.

Amúgy nem hibáztatom a Kérdezőt, mert sajnos olyan a társadalom, hogy érdemi énközlésre kioktatás a válasz, mások fikázására meg rögtön társulnak öten.

Ez is, hogy akárhol vagyok gyerekkel, rögtön van pár sanda ember, aki azt figyeli, mit csinálok szerinte rosszul.

Amúgy ha a gyerek elvan egyedül, az az én szememben egy nevelési siker, mert alapvetően egy pár éves gyereknél már ez elvárható. Persze nem kell elhanyagolni a gyereket, de hogy hogy tudja vki ezt egy medencés jelenrtből egy idegenről megállapítani?!

Én is tapasztaltam hasonlót, ráadásul én olyan 2 nevelési irányzatot követek, ahol ezt bátorítják, sőt, fejlődésneurológiailag is az a kedvező, ha a gyerek nem kap túl sok ingert és hagyjuk felfedezni.

Én is állok pár méterre mögötte a játszón negyed órat ia csendben (azért állok egyáltalán ott, mert még csak másfèl éves), mert látom hogy koncentrálva, örömmel próbál egy mászókafokot menni,.megpróbálja 10féle technikával, aztán àtbújik, aztán figyeli a gyerekeket. (Még a telómra is rá szoktam nézni ilyenkor). Csak ártana, ha beledumálnék, és ismerem a gyerekem, tudom, hogy amint igénye van, megfordul, megszólít és mutatja, mit szeretne.

Amikor úszógumizik a medencében, kitapasztalja a lábai mozgását, figyeli a fürdőzőket és elvan, akkor nem kell egyáltalán nekiállni szórakoztatni, ez annyi szenzoros és mozgási inger, ami bőven le tudja kötni.

Ennek az ellenkezőhe idegesítő, amikor egy lépést nem bír tenni a gyerek anélkül hogy a szülő ne kommentelje, irányítsa, múltkor pont láttam egy ilyen nőt, aki pl ahogy megfogta a gyerek a homokozóformát mar rohant oda másik kettővel hogy "süss nekem sütikét Pityuka" és így tovább mindennel.

Na neki biztos megvolt a véleménye arról, hogy az enyém 20 perce játszik ott, megnéz, kipróbál, figyel mindent, az anyja meg ül a padon és szrik rá...

22

Ha heti 1 órát töltök közösségi oldalon sokat mondok,ennek ellenére elég vegiggorgetni az idovonalat, hogy szembe jöjjön minden erőltetetten beállított szuper vagyok,a gyerek meg mindenki szuper képek tömkelege.Max akkor nem látná az ember ha vak volna 😂

Értem, mire írod, hogy nekem meg a másik anyuka volt sok, csak én nem írtam ki róla kérdést, csak feltűnt, hogy teljesen másként viselkedünk, és már akkor is próbáltam számára magamban okot keresni, hogy ő mért másként viselkedik.

Egyébként meg nyilván az ember másoknak az èlete szép oldalát mutatja, ez teljesen oké a világon mindenütt, nézz meg egy skandináv vagy német vagy amerikai embert, csak itt vált ki indulatot ha vki panaszkodás helyett ép a jót mutatja (attól még az ő gyereke is biztos nyűgös).

Aki kiposztol egy kèpet, nem másokról ír, hanem magáról, a másik meg róla ír és őt véleményezi kéretlenül, csak mert èpp őt a saját nyűgös gyereke frusztràlja. Engem ez az utóbbi jobban zavar, mint a boldog családi pillanatokról készülz kèpek, de hát kinek mi...