Miért gondolja azt, hogy egyedül is meg birkózom mindennel?

A második gyerekünk 1,5 hete született. Hál istennek a szülés után gyorsan regenerálódtam. Így nem az ment, hogy panaszkodom itt vagy ott fáj.(ami amúgy természetes ilyenkor, hisz szülésről beszélnlünk, nem egy foghúzásról). Szoptatok, ellátom a gyerekeket egyedül, főzök, takarítok.

A férjem az első napok után látta hogy "jól vagyok" , és azóta alig segít. Konkrétan semmit... De könyörgöm muszáj csinálnom, hisz a gyerekeknek nem mondhatom hogy bocsi de anya fáradt nincs kaja, pelus csere, vagy altatás..

Mielőtt belevágtunk is tudtam, hogy sokat dolgozik. De azt megbeszéltük ha nincs olyan fontos munka itt lesz, valamint hogy este fürdetésre hazaér. (7-8 óra). Na most konkrétan nincs itt egész nap, a munkája miatt kell távol lennie, ő ezt mondaná, ha rá kérdezne valaki. Vagyis ez inkább kifogás. Az apjával dolgoznak egy közös vállalkozásban, aminek tavasszal nyáron van legjobban szezonja. De egy pár nap otthon maradás bele férne csak ő sem mondja, meg a szülőkben sem merült ez fel. Persze azt hogy sok a munka tudtam, más helyzetben nincs is bajom vele, de ebben a szituban úgy gondolom egy pár nap közösen eltöltött idő nem lett volna rossz. De ő egy!!! napot volt velünk. Azóta se.. Nem is mondta az apjának hogy akarna maradni. Hiszen az volt az elképzelésük én szerintem, hogy ha nem birnám vagy anyukám vagy anyósom jön és segít.

A picit látta napi 3 percre, meg max fél percig fogta. A naggyal is két puszi reggel este. Meg max ha véletlenül napközben hazaugrik egy pár perc. De sajnos ennyi.

Pedig bent volt a szülésen, meg utána való nap is nagyon segítőkész volt. Azt hittem tényleg segít ő is tekintve hogy 2 gyerekről van szó. Aztán 2-3.naptól mint akit elvágtak.

Csinálom persze, meg imádom őket, csak úgy látom egyedül hagyott mindenben és ez rosszul esik. Mert ezt a picit is ketten akartuk, ketten vagyunk ebben a kapcsolatban és mégis mindent én csinálok.

Mit tehetnék?

Mi történt vele? Én csináltam vmit rosszul?

Köszönöm!