16 éves vagyok és teherbeestem. Mit tegyek? (bôvebben lent)
A legrosszabb, amit tehetsz, hogy szégyenkezel a történtek miatt. Írásod alapján felelősen gondolkodni tudó ember vagy, különösen a korodat is figyelembe véve.
Megtörtént, ezen változtatni nem lehet. Nincs bennem olyan, hogy gyereket elvetetni bűn, és minden körülmények között az. De nem is helyeslem, ha kényelmi célokat szolgál. Jól látod, a baba nem tehet semmiről, és fel akarod nevelni.
Szórakozni, bulizni, tanulni és gyereket nevelni is lehet egyszerre.
Az előfordulhat, hogy a kettőtök közötti kapcsolat idővel kihűl, és már nem akartok együtt lenni. Vagy csak a fiú hátrálna ki, vagy csak te.
Ilyen előfordul idősebb korban, több évtizednyi boldogság után is.
Elkeseredni semmiképp nem kell.
Bízom benne, hogy bolgod leszel, és minden jól fog alakulni az életben. Az akadályok, nehézségek teszik érdekessé az életet. A mindig minden csodás pont olyan megterhelő tud lenni, mint amikor mindig minden rossz.
Az életben maradéktalanul sem boldog, sem boldogtalan nem tud lenni az ember.
Én nem tartanám meg,főleg nem ilyen fiatalon. Az hogy a pasid veled marad,az nem garancia semmire. Mondani bármit lehet,de nem tudhatod mit hoz a holnap...
De ezt neked kell eldönteni,mások úgyse oldják meg helyetted.
"Én egyetemre szeretnék majd menni, bulizni."
Hát, márpedig baba mellet te nem fogsz bulizni. Ha meg inkább azt választanád, akkor felejtsd el most a gyereket. Ezzel a mentalitással ne vállald, mert tönkreteszed.
Kérdező, jelenleg 32 éves vagyok. Lassan 2 éves a fiam. A mai napig emlékszem mikor egyszer pont 16 évesen eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha teherbeesnék az aktuális szerelmemtől (akivel amúgy nem is éltünk szexuális életet), és még ma is emlékszem milyen szentimentális, naiv gondolataim voltak egy babárol. Aztán úgy alakult az életem hogy 30 évesen szültem és azta kuuuuvvvaaa de nehéz tud ez lenni, még úgyis hogy értelemszerűen sokkal okosabban és reálisabban láttam a világot, mikor eldöntöttük hogy jöhet a baba.
Hány éjszakát sírtam végig mikor pici volt mert úgy üvöltött a hasfájástól, hogy már hetek óta nem aludtam többet egyhuzamban egy óránál. Aztán jött a fogzás, mikor a semmiből sikítva ébredt annyira fájt neki, aztán most a dackorszak, mikor sokszor óránként vívjuk meg ugyanazokat a harcokat. Tudom 16 évesen azt hiszed a te gyereked más lesz, és te jobban fogod csinálni. Ami akár igaz is lehetne. Csak rengeteg minden nem tőled függ, ugyanis a gyereknek lesz egy adott temperamentuma, ami született adottság és ettől is függ hogy mennyire nehéz vagy könnyű vele.
Szülőnek lenni nagyon sok örömöt okoz, de rengeteg rengeteg nehézséggel és lemondással is együtt jár. Nincs olyan anyuka ismerősöm aki ne küzdene ezzel vagy azzal, még akkor is ha az adott anya gyereke maga a megtestesült Buddha.
biztos örülnek majd szüleid hogy 2 gyerekük lesz,mert ugye te gyerekedet is nekik majd eltartani,nem a kedves baråtodnak.meg tėged is aki tanulna ,bulizna egyetemre mene.mire kicsit fel lėlegezhetnėnek kezdhetik előröl mindent.
jobban tenėd ha nem tartanåd meg,mert mindenkivel kiszurnál csak.egy gyerek nem jåtėk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!