Összeszámoltátok már, milyen sok pénzt kapnátok, ha egy rakás gyereket vállalnátok? Mit szóltok ehhez?
Vegyük átlag Jóskát, havi 275 ezer forintot keres nettóban (ami bruttó 415 ezer), és 2 éve ugyanott dolgozik megszakítás nélkül. A feleségével, Marival van 2 gyerekük, úgyhogy kapnak havi 26600 Ft családi pótlékot, és visszaigényelnek havi 40000 Ft adót. Mari nem dolgozik, így a bevételük 341600 Ft. Múlt hónapban felvettek 13 millió jelzáloghitelt 15 évre, hogy legyen normális otthonuk, és az összekuporgatott 7 millió önerőjükkel Halálfarka falván vettek egy szép házat 20 milláért, arra fizetnek havi 100000 törlesztőt, így a megélhetésre marad 241600 Ft-juk 4 főre. Nem sok, hónapról hónapra élnek, nehezen.
Mari váratlanul terhes lesz, ikrekkel. A 3. És 4. gyerek után 5 millió jelzáloghitel elengedést igényelhetnek, így a tartozásuk már csak 8 millió. Felveszik a 10 millió babaváró hitelt is, aminek a harmadát kapásból el is engedik nekik, ami mondjuk kerekítve legyen 3 millió, a maradék 7 millió pedig kamatmentes, és 3 évig semmit nem kell fizetni rá, utana is csak 30 ezret 20 évig. A babaváróból kifizetik a maradék 8 millió jelzáloghitelüket, és még marad is 2 millió forintjuk. Így máris 1000000 Ft-tal több jut megélhetésre, mert nem kell törlesztőt fizetni.
Jóska már a terhesség alatt is 40000 családi adókedvezmény helyett 132000 Ft-ot igényelhet vissza, így újabb 92000 Ft-tal több marad a kasszában. Szülés után a családi pótlék 26600 helyett 64000 Ft lesz, vagyis további 37400 Ft-tal több marad a kasszában, Mari pedig kap 51300 Ft gyest a két gyerek után (ez 3 év múlva 25650 Ft anyasági lesz). Összességében a kicsik első 3 életévében 522300 Ft-juk lesz a megélhetésre 6 főre (3 év után pedig ez csak 55 ezerrel csökken), míg korábban 241600 Ft-ot költhettek 4 fő megélhetésére. Ez 280700 Ft növekedés! Ráadasul nincs jelzálog a házukon, és van 2 millió plusz megtakarításuk is. Ezután házat is cserélnek, 20 milláért eladják az immár terhermentes házukat, és a 2 milla megtakarítással plusz 10 milla vissza nem térítendő csokkal vesznek egy újépítésűt 32 milláert szintén Halálfarka falván, tehermentesen. Tehát pusztán attól, hogy Mari szült még egy ikreket, 280 ezer Ft-tal több pénzből élnek, és a jelzáloggal terhelt házikójukból egy tehermentes, másfélszer olyan drága, vadi új házba költözhettek. Ti ezt realizáltátok már magatokban? Befolyásolna ez azt, hogy vállaltok-e 3.-4. gyereket? Tiszta haszon!
És összeszámoltad mennyi kiadással jár ez?
Csak az étkezést megoldani 6 főre?reggeli, ebéd, vacsora, gyümölcs
Autót, benzint fizetni(esetleg 2 autót), vagy a gyereked kel hajnal 4kor,hogy iskolába menjen az egyetlen reggeli járattal.
Egy családi ház rezsije+ karbantartási költsége,mert pl ha elromlik a kazán vagy bármi?
Gyerekeknek ruháztatása, cipő,szemüveg,fogszabályzó,fogászati kezelések,korrepetálás,iskolai felszerelések(táska,írószer dolgok),ballagás, születésnap, névnap, karácsony.
Telefonszámla 4 gyerekre( ezzel már veshetsz családi flottát, de akkor is fizetni kell)
Gyerekeknek zsebpénz,tisztasági felszerelések,(betét, borotva, tusfürdő, sampon, wcpapir, mosópor,öblitő(mondjuk Mari moshat a patakban is)
És ezek alap dolgok.
Nem írtam nyaralást,állatkertet, strandot, mozit, mekit, nyári tábort,sportot, különórát,divatos ruhákat.Lehet élni ezek nélkül is,de inkább 1 gyerekem legyen normál színvonalon, mint 4 nyomorban.
A kérdésedre válaszolva, ahogy leírtad, hatalmas nagy felelőtlenség 4 gyereket vállalni.
Igen, nagy kiadás ennyi gyerek, de ahol, mint a példánkban, 341 ezerből élnek két gyerekkel, és még 100 hitelt is fizetnek, ott a félmillás bevétel 4 gyerekkel és hitelmentes házzal jelentős életszínvonal növekedés, hiszen egy főre levetítve is jóval több marad a megélhetesre. Két gyerekkel sem fognak tudni nagy rongyrázast csapni a gyerekeik ballagásán, vagy hetente színházba, moziba járni. Ha pénzügyi mérleg szerint kéne értékelnünk Mari és Jóska csaladalapítási szándékait, akkor már 2 gyereket se kelett volna vállalniuk, sőt, leginkább egyet se, de azt mégse mondhatjuk, hogy az átlagbérből élők ne szaporodjanak. Ha viszont már vállalnak gyereket, 4 gyerekkel számszerűen jobban járnak, mint kettővel, és ez szerintem remek dolog azoknak, akik amúgy is sok gyereket akarnak, vagy mint a példában, véletlenül becsúszik és meg kell oldani. Ahogy a korábbi kommentemben jeleztem, egyáltalán nem arról van szó, hogy pénzért szülni jó. Mindenki annyit vállaljon, amennyit szertne.
Ja, és ahogyan én sem mondom az egygyerekesekre, hogy karriermániások (de még csak nem is gondolom), úgy nem helyénvaló szerintem ellőgépeknek nevezni azokat, akik sok gyerekkel lennének boldogok.
Amúgy ez a kérdés ihletett: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgy..
Nem akartam szitokszavakat használni. És igen, szokták önzőnek bélyegezni azokat, akik nem a gyerekeikért élnek-halnak, hanem a munkájukért, de szerintem ez ugyanúgy baromság, mint azt leszólni, aki nagycsaládos. A lényeg, hogy ahogy nem szóljuk le azt sem, aki nem vállal gyereket, vagy csak egyet, úgy azt se kellene leszólni, aki viszont vállalja a sokgyerekes létet, mert az teszi boldoggá. Világosan leírtam, hogy nem arról van szó, hogy pénzért jó szülni.
Ez olyan, mint hogy nem megyek sziklátmászni kötél nélkül, pedig szeretek. De ha adnak egy kötelet azzal a feltétellel, hogy mászok pár utat a Hohe Wandon, akkor élek a lehetőséggel, de nem azért, hogy legyen egy kötelem, hanem mert szeretek sziklátmászni, és csak kötéllel tudok biztonságosan. Ha utálnék sziklát mászni, egy ajandék kötéllel sem lehetne rábírni. A sokgyerekesek sem azért szülnek, mert ad pénzt az állam, hanem csak az teszi lehetővé sokszor, hogy azt tegyék, amit amúgy is szerettek volna. Szerintem.
Nem számolgattam, mert engem nem nagyon érdekel.
Egy gyereket felnevelni felelősség. Aminek csak részben van köze a pénzhez, ehhez külön karizma kell, hogy sok gyereket becsülettel felneveljen valaki.
Programozómérnökként is sok pénzt kapnék, de nem mentem erre a pályára, mert nincs hozzá tehetségem és nem érdekel.
De amint írták többen: ez nem tiszta hasznon, mert a gyerekek után kiadások is vannak. Arról nem is beszélve, hogy én nem egy szál gatyával akarom szélnek ereszteni majd őt/őket felnőtt korukban, hanem úgy, hogy valahogy el is tudjanak indulni az életben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!