Magányosan maradt anyukák, akik korábban sosem éltek egyedül, hogyan lehet talpra állni?

Szia, nagyon sajnálom ami veletek történt. Nem vagyok hasonló helyzetben, csak kívülállóként tudok "okoskodni". A szüleidhez nem tudnál visszaköltözni egy időre, hogy ne érezd magad olyan magányosnak? Anyagilag is könnyebb lenne, plusz ott a fizikai segítség. Lehet hogy nekik is jól jönne hogy van aki besegít a házimunkában, bevásárol, ilyenek. A másik, hogy ha van munkahelyed ahova visszamehetsz esetleg fontold meg hogy elkezdesz dolgozni, mint amolyan munkaterápia. Társaságban lennél napközben, találkoznál új emberekkel, lenne kereseted és éreznéd hogy meg tudsz állni a saját lábadon, tudnál venni magadnak néha ezt azt, új ruha, cipő, ez is jót tesz az ember lelkének. Még esetleg ha van saját ingatlanod azt kisebbre cserélni, ami kettőtöknek a babával elég és így felszabadulhatna pénz, hogy legalább anyagilag könnyebb legyen.

Nagyon nehéz lehet most neked és érthető hogy kétségbe vagy esve, ezen ilyenkor keresztül kell menni sajnos. De idővel könnyebb lesz majd, sosem lehet tudni mit tartogat az élet!

Még az jutott eszembe, hogy nem tudnátok-e egy lakásban maradni, de fizikailag külön élni? Külön szoba, külön kaja, külön mosás, stb. Mintha albérlők lennétek egy-egy szobával.

Egy ismerősömék csinálták így, szintén pici volt a gyerekük amikor kiszerettek egymásból, de nem akarták hogy apa nélkül nőjön fel, nagyon szerette az apukája őt ill. eleinte gondolom anyagilag és fizikailag is jobban jöttek ki. A kisfiú kamasz koráig nem is tudta hogy tulajdonképpen elváltak a szülei. Szóval egy lakásban laktak, külön szobában, pár év múlva kialakították hogy külön fürdőjük is legyen. Később a férfinek és a nőnek is lett kapcsolata, de diszkréten rendezték és csak akkor költöztek szét, amikor már középiskolás volt a fiú.