Aki akar gyereket, az miért akar?

Ezért most biztos 0-ra leszek pontozva, de nálam az IS szempont volt, hogy az én életem gyerek nélkül olyan semmilyen, üres, értelmetlen. (Nem, ettől még nem fogom magamhoz láncolni.) Nekem nincsenek jó képességeim, nem vagyok és soha nem is voltam jó semmiben. Ennek megfelelően egy teljesen egyszerű, tucat- és haszontalan munkám volt (adminisztratív, de tényleg az a nagyon buta, már-már fénymásolós szint). Hobbi? Olvasás. Annak sem lehet élni...

Így van értelem, cél, van miért (kiért) felkelni minden reggel. Ha ő nem lett volna, lehet, 5-10-akárhány év múlva már annyira kiégett lettem volna a feljebb kifejtettekből kifolyólag, hogy inkább nem is éltem volna tovább.

Mindig is úgy gondoltam, higy a gyermek nemzés a megszokott út, és hogy ez így természetes, nem merült fel bennem, hogy másképp kellene lennie.

No de ez csak egy ilyen általános szabály volt, az, hogy konkrétan tényleg szeretnék mostmár egy gyermeket az csak idővel alakult ki.

Es akkor, no meg most is (4honapos a fiam), hogy szeretném ha tovább vinne engem, és nagyon nagyon szeretném neki megmutatni a világot, felfedezni vele újra és, hogy egy jó/jobb embert hagyjak magam után, aki szereti önmagát és a világot, ezzel jobb hellyé váljon a világ.

31F

Szó szerint egyszer csak jött ez a fészekrakási ösztön... az érzés, hogy család legyünk. Ez azután jött, hogy a mostani férjemet megismertem, majd komolyra fordult a kapcsolat- idestova 15éve. Utána esküvő 3 gyerek... szépen sorban.

Míg őt nem ismertem meg, nem érzetem ezt...