Nem szoktatok kiakadni, amikor ezredszer szólsz, hogy pakoljanak össze, tegyenek meg ezt-azt, de semmi reakció?

Kik,a gyerekek?Én nem akadok ki,mert hozzá vannak szoktatva,hogy hallgatnak a szép szóra is.Vannak olyan időszakok amikor nem,de én nem hagyom annyiban.

Ez csakis nevelés kérdése.

Á,ne idegeskedj.Nekem 3 van egyébként.Tudom,hogy piszok nehéz Őket arra szoktatni,hogy elsőre szót fogadjanak,de ne magadat készítsd ki.Nálunk a fiú a rendetlenebb,a lányok nem annyira.Egy fiú 2 lányunk van,a legkisebb 2 éves.Ültesd le Őket,(lehet,hogy több százszor kell,de nem baj)és szépen magyarázd el nekik,hogy nem szeretsz velük ordítozni,nem szeretsz elmondani valamit 1000x,jó lenne ha elsőre szót fogadnának,és azt tennék amit kérsz.

Én a saját bőrükön éreztetem velük ha nem fogadnak szót,pl ilyen eset után kér valamit,én mint aki meg sem hallotta.Már elmondja 100x,akkor megmondom neki,jól van édesem,Te sem azt csináltad amire kértelek,így most kénytelen leszel lemondani a vágyadról,ugyanis nem teljesítem.Valahogy éreztetni kell velük,hogy milyen az amikor nem fogadnak szót.Egyébként tudom,hogy legszívesebben az ember a haját tépné idegességében,én már attól az vagyok,ha valamit meg kell ismételnem.Ilyenkor megkérdezem,hogy melyik süket,vagy mi a baja,hogy nem ért?Nyugi,türelem és következetesség.

Viszont alapban az a jó,ha azt látják a családban,hogy figyelünk egymásra,és nem kell egymásnak sem könyörögni semmiért,se ordítani vagy 100x elmondani mit szeretnénk.Mert ebből tanulnak Ők is.

Saját tapasztalattal nem rendelkezem, legalábbis saját gyerekekkel nem. Viszont nagyon jól kijövök a Kicsikkel, úgyhogy ilyen téren mégis azt kell mondanom, hogy van tapasztalat. Nagyon sokszor járok barátokhoz, ott pedig a Gyerekekkel játszom javarészt. Egy ideje észrevettem, hogy nem csak a szülők tartoznak felelősséggel a nevelésnél, hanem bizony én is. Nem képzelem magam senkinek, de bizony minden felnőtt példát előszeretettel követnek, főleg, ha az Apu és Anyu kedve ellenére való :D

Volt, aki azt írta, hogy kicsit amolyan Charles Bronsonosan bosszút kell állni olyankor. Ez segíthet egy 9 évesnél, de csak akkor, ha nem a számára legkedvesebbet vonjuk meg tőle. Jelen esetben a figyelemre gondolok. Lehet, hogy sokkal többet jelent neki az, hogy figyeljenek rá annál, hogy mit kap vagy épp nem kap Karácsonyra. Nem mindig a megvonás a legjobb módszer. Tapasztalataim alapján a nőknél ez, és a "szólok apádnak" a legelterjedtebb az idegroham után. Hozzáteszem, NEM szégyellni való egyik sem, és nem is sértésnek szántam! Sőt, senki nem vagyok ahhoz, hogy ítélkezzem. Én is tudok idegrohamot kapni, múltkor szó szerint majdnem lerúgtam a szomszéd kisfiút. Gondolatban már repült, bizony...

Azt mondom, hogy ismerni kell a saját gyereketeket, mindenkinél más módszer a sikerhozó. Nem szabad túl nagy büntetést adni nekik, mert az visszaüthet. A gyerekek megismeréséhez rengeteg út van, de szerintem a legkönnyebb mód, amivel leegyszerűsítheted az egész dolgot, az egy-két könyv elolvasása. Majdnem tízet elolvastam én is, amint rádöbbentem, hogy van némi felelősségem a Kicsik jellemfejlődésében. Amit leginkább tudok ajánlani, az a Gyerekekre hangolva című.

www.libri.hu/konyv/gyerekekre-hangolva.html <<erre gondolok.

Nem vagyok sem hívő, sem jehova tanúja, sem hasonló. Nem szeretem a sztereotípiákat, ez mégis kicsit leegyszerűsíti a dolgokat, még akkor is, ha nem teljesen "hiszünk" benne. Csak túlzásba ne vigyétek :)

Aztán, ha már kamaszról is szó esett, a Kamaszokra hangolva is eme sorozat része.

Bocsánat, hogy nem feltétlenül a témára írtam, de szerintem szorosan kapcsolódik hozzá...

Ahhoz csak annyit tudok mondani, hogy el kell érni, hogy ne kelljen ezerszer szólni. De nem úgy, mint anyám öcsémmel meg velem, hogy ...hogy is mondjam: nem vagyunk oda érte túlzottan. Csak óvatosan, Csajok! :*

27/f