Ti is éreztétek már úgy magatokat a gyerekkel küzdve, hogy legszívesebben meghalnátok?

Szerintem egyszerűen ilyen ez a generáció. Ilyenné tette őket a világ. Én nem kényeztettem el az enyémet, nagyon nem, kicsi kora óta szigorú vagyok vele, még ha egyedül is nevelem, és ugyanitt vagyunk. Hisztizik, nem lehet rá hatni. Már beleért a kiskamasz korba.

Most csúnya lesz, amit írok, de sárdobálást én sem kérek, mindenkinek meg lehet a véleménye: Én néha hagyom, hogy egyszerűen csak találja meg ő is a saját kis dolgát, TV nézés, gumigyűrű fűzés, akár tablet (korlátozva), amivel jól elvan hosszabb ideig és olyankor én is elvagyok az én dolgommal, és nem bántjuk egymást. Így elviselhető az élet neki is nekem is. De ha kicsit közelebb lennénk, én hullafáradt lennék agyilag. Egyszerűen nem bírnám.

Így is ki tudjuk akasztani néha egymást.

Ennyire vagyok képes. Ezt tudom jól csinálni. Így van néha erőm arra, hogy boldogan, őszintén mosolyogjak rá, és a jót lássam benne. Ha folyton ott lennénk egymásnak, nem lenne.

Hú,az én 10 éves fiam is ugyanilyen.

Azt hittem,mi rontottunk el valamit. Az iskolában számottevő gond nibcs a magatartásával,eddig még példás volt mindig. Tanárok sem panaszkodnak rá. Kitűnő tanuló,szeret suliba járni.

Itthon tiszteletlen,néha olyanokat és olyan hangnemben mond,hogy én is azt gondolom,ilyet és így egy gyerek nem tud. És mikor próbálom/próbáljuk vele megbeszélni,azt látom rajta,mintha nem érdekelné,mintha meg se bánná,amit mondott. Szoktunk beszélgetni más szülőkkel. Ők is erről panaszkodnak. Valami hatalmi harc mehet náluk,azt hiszik,attól nagyfiúk,nagylányok,ha (bocsánat a szóért) bunkók. És minél bunkóbbak,annál menőbbnek érzik magukat.

Rengeteget beszélgetünk vele,hogy ez miért nem helyes,és mennyire nincs így,de semmi.

Büntetések is vannak,következetesek próbálunk lenni.

Igen,sokszor én is kirohannék a világból. Ezzel nem vagy egyedül. Azért bízom benne,egyszer könnyebb lesz talán.

Kirartást mindenkinek!