A gyereketek előtt könnyen eljátszátok hogy nincs semmi baj, amikor amugy legszivesebben ti is sirnátok?

Ha baj van, nem játszom el, hogy semmi gond.

Láthatja rajtam, hogy aggódok, de ott vagyok vele, és minden rendben lesz, együtt végigcsináljuk.

6 éves fiam van, ha ilyen történne, biztos nem áltatnám, hanem megpróbálnám nem ijesztően, de elmagyarázni a valós helyzetet, hogy megértse.

Eljátszani nem tudom, nem is próbálom. DE valóban csak akkor tudom megnyugtatni őt, ha előbb magamat megnyugtatom, tehát akármekkora a baj, arra fókuszálok, ami megnyugtathat és igaz: azért vagyunk itt, hogy a doktornénik/bácsik segítsenek neked meggyógyulni, az ápolónénik is ugyanezért, itt leszek veled végig, azért szúrnak meg, hogy be tudják adni a gyógyszert, ami segít meggyógyógyulni, rövid ideig fog fájni, stb. Szóval csak azt tudom mondani, amit igaznak érzek, de azt hitelesne és ezért többnyire tényleg megnyugtatóan.

Ne várj ilyne helyzetben irreális dolgokat sem magadtól, sme a gyermektől. A bizonytalanság, a kiszolgálattottság és eleve a betegség miatti aggodalom jogos érzések, nem kell feltétlenül elnyomni őket vagy palástolni őket, mindenről lehet beszélni, az többet segít, mint hamis mosoly:)

Mielőbbi gyógyulást kívánok!!!!!!!

Attol fugg, mirol van szo. PL. nem szeretem a vervetelt, de ugy adtam elo a haromevesnek, hogy az valami varazslatos dolog, hogy ennyi mindent meg tudnak mar nezni, es ahogy a karjabol atmegy a csovon at az ampullaba, stb., hogy nagy izgalommal varta magat avervetelt, siman hagyta az orvosnak, utana meg is koszonte neki :D En persze nagyon izgultam, de erre szukseg volt, hogy meg tudjak csinalni a vizsgalatot. Ugyanigy, mikor ram nyitott, es epp a menstruacios kelyhet csereltem, es mondtam neki, hogy igen az ver, nem kezeltem tabunak, tudja, hogy ez normalis, nem ijedt meg tole egyaltalan, es bar a fajdalmat a sebek miatt osszekototte a verrel, felni nem fel tole, ahogy az orvosi vizsgalatok elott is izgatott (el szoktuk otthon elotte jatszani).

Viszont, mikor meghalt anyosom, sirtunk egyutt a ferjemmel, es a gyerek is ott volt, kerdezte, mi a baj, nyilvan o meg nem erti, ezert egyszerusitve mondtuk neki. Ha latja, hogy duhos vagyok, hangot is adok neki. Nekem nagyon fontos, hogy hitelesnek lasson, es tudja, hogy a negativ erzelmeket sem kell elfojtani, ahogy nalunk edesanyam szereti csinalni, es en ezt a mintat atvettem, sok gondom volt belole, felnottkent pszichologus segitsegevel sikerult valtoztatnom rajta. Ha sir, sosem mondom neki, hogy ne sirjon, megkerdezem, hogy hogy erzi magat, es segithetek-e valamiben. Ha en sirok, jon, es simogatja az arcomat. Igyekszem az o erzeseit is visszatukrozni, mert tudom, hogy ez ebben a korban mennyire fontos, hogy ne beszeljem le arrol, ahogy erzi magat. Ugyanez forditva is igaz. Emellett nem keltek benne panikot, el szoktam mondani, hogy igen, ez most rossz, de majd megoldjuk, es jobb lesz. Korhazi korulmenyek kozott en is igyekeztem volna megtartani a nyugalmamat.