Miért folyik mostanában a csapból is az, hogy gyereket vállalni hatalmas szívás?

Mert egy gyerek óriási felelősség, rengeteg idegesség, sok stressz stb stb. Onnantól a te addigi életed megszűnik létezni, minden a gyerek körül forog és mivel nekem is csak életem van, így nem kívánom feláldozni ezt egy gyerekre, sokkal inkább töltöm kettesben a szerelmemmel. Oda megyünk ahová akarunk, amikor csak akarunk. Nem kell éjszakázni, nem kell azon agyalni, hogy de elmennének egyet bulizni a barátainkkal, de nincs akire hagyni a gyereket. Nem fog évekig kakis pelusból meg szoptatásból állni az életem. Szeretem a munkámat is, amiben feltornáztam már magam egy meglehetősen jó, vezető pozícióba, kizárt hogy 2-3 vagy akár csak 1 évre is feladjam ezt.

Egyszerűen nekünk így jó, teljes és boldog az életünk. Mi így vagyunk egy család, nem kell hozzá gyerek. :)

Szerintem nem ez folyik a csapból is... Viszont tény, hogy nem minden móka és kacagás. Nem baj ha őszinte valaki a témát illetően. Nekem van már egy fiam, de én piszkosul tiszteletben tartom más döntését. Akkor is ha nem akar gyereket, és akkor is ha egy tucatot akar.

Mindenki más, mindenkinek más a fontos. Nem is értem miért vannak ennyire lepontozva a válaszok... Mindenki máshogy éli meg ezt a fajta felelősséget. Van aki köszöni szépen, nem kér belőle. Másnak játszi könnyedséggel megy, ők a született anyák. Én is ismerek ilyet, fantasztikus anyuka. De a legtöbben azért kisebb vagy nagyobb mértékben megküzdenek a mindennapokban.

Na meg ne felejtsük el, hogy az egy dolog, hogy az anya természete milyen... A babának is lesz egy született temperamentuma, ami teljesen lutri. És bizony vannak nehéz természetű babák. Az én fiam is ilyen. Imádom, vele teljes az életünk. De épp azért mert ilyen nehéz vele, épp ezért én megállok egy gyereknél. Mert emellett az egy mellett is alig jut idő önmagamra.