Anyukák, ti mit tennétek ebben a helyzetben?
Adott egy család ( de nem házasok)
Anyuka apuka és kisbaba ( 9 hónapos)
Anyuka megcsalta apukát és ez kiderült.
Apuka összetört és klépett a kapcsotból.
Viszont a gyereket is vinni szeretné közös felügyelettel.
Még csak most fogadott apuka ügyvedet így még sehol nem tart az ügy.
Anyuka teljesen összetört mert tudja hogy ezt rettenetesen elrontotta viszont a gyereket ő akarja nevelni.
Mint anyák ti mit tennétek ebben a helyzetben?
Belemennétek a közös felügyeletbe bíróságon kívül?
Nő létemre sajnos az iazság az igazság ezt anyuka elrontotta nagyon és apuka elveszítette a családját önhibán kívül, megbocsájtás kizárva és ilyet kérni sem lehet ezek után.
Ti mit tennétek egy olyan férfial aki ezen végigment és a gyerekét nem akarja elveszíteni és hétvégi apuka pedig nem akar lenni ha már a családja volt neki a mindene?
Nézd, te valójában nem őt szereted, hanem a tudatot, hogy nem vagy egyedül. A már nem vonzódsz hozzá úgy meg a későbbiekben is újra csaláshoz vezetne nálad, mert megint nem érzed majd magad eléggé nőnek mellette. Elhiszem, hogy jelenleg bánod, amit tettél, de ennek a kapcsolatnak vége. Nőként teljes mértékben egyetértek a volt párod döntésével. Az önbecsülését földbetiportad, a bizalmát végleg elveszítetted. Én sem bocsátanék meg neked, és bizalmat sem tudnék számodra szavazni. A csaló emberek nem érdemelnek újabb esélyt. A tetteik elárulják a valódi jellemüket, és ennek lehet hinni, nem a szép szavaknak. A probléma megoldó képességedről teljes mértékben tanúbizonyságot tettél a félrekeféléssel.
Amit tehetsz, hogy tanulsz ebből és legközelebb lábszéttárás helyett végiggondolod a következményeket. A gyereknek továbbra is jó anyja leszel, és az exeddel megpróbálsz közös nevezőre jutni vele kapcsolatosan. Nehéz lesz, mert az apa sértett és jogosan, de lehet belátja ő is idővel, hogy a gyerek érdeke, hogy ne marakodjatok folyamat. Az életedet próbáld újra építeni, és a legközelebbi kapcsolatodban először gondolkodj, mielőtt lépsz valamit. Azért van az eszed, hogy azt használd a nemi szerved helyett. Sok sikert kívánok!
De most őszintén.....
A volt párod 9 hónap (gyerek kora) és még ki tudja mennyi ideje várt Rád türelmesen, hogy végre elrendezd a fejedben a zürt és végre házaztársként viselkedjetek. Tudod milyen nehéz ez egy férfinak??!
Leírásod alapján, a volt párod nagyon a lelkére vette, hogy megcsaltad, vissza éltél a bizalmával, kockára tetted a közös jövőtölet, így arra következtetek, hogy ő ember volt és nem csalt meg Téged. Ez egy férfinak akkor is sok, ha amúgy liberális elveket vall és úgy van vele, a gyerek a fontos, az asszony meg ott rohadjon meg, ahol van...
Szóval érted nagyjából, mire gondolok? Csodálkozol, hogy összetört?! Várt rád, akkor is, ha nincs szex. És ezt sok nő fel se fogja, a férfiaknak mennyire szüksége van a szexre. Te meg megcsalod valami régi szex cimborával...
Teszem fel, nem derül ki? Akkor tovább csalod, ameddig rá nem jön.
Egyszerűen nem tudom megérteni az ilyen nőket. Velem művelné ezt valaki, ilyen szinten vissza élne a bizalmammal, én is ki adnán az illető útját!
Tanácsot nem tudok adni. Sohase csalnám meg a páromat (főleg nem ilyen hülye indokkal, amit leírtál, és főoeh nem gyerekkel). Előbb adnám ki az útját.
Ha ő csalt volna meg, neked milyen érzés lenne?
Miért kell ennyire túlmisztifikálni ezt a hűség dolgot???
Lefeküdt valakivel, na bumm... nem dőlt 9ssze a világ... inkább feküdjön le valakivel a férjem aztán felejtse el, mint hogy kitartson mellettem, közben meg más járjon a fejében, másba szeressen bele...
Szerintem is próbálkozzatok a béküléssel... akár különéléssel az elején..
Utolsó, te tényleg így gondolod ezt?
Téged csaltak e már meg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!