Azok akik nem tervezték a babát, hogy élték túl az anyaságot?

Pedig ezt szerintem a minél több gyerek nélkül töltött idő enyhítheti csak. Az sem teljesen, csak valamelyest. És hetek, hónapok helyett inkább az első években (akár 10 évben) érdemes gondolkodni, utána már egyre inkább a kortársak társaságát fogja igényelni, nem az anyjáét.

Hidd el, nem vagy egyedül, még a tervezett gyerekek anyái között is akadnak szép számmal hasonlóan érzők. Mind így oldjuk meg, mert egyszerűen nincs más lehetőség. A szomszéd anyukának a tervezett, nagyon várt, egy nem sokkal korábbi vetélése után született, könnyű és jó természetű 2 éves kislányára a párján kívül még 6(!) családtag vigyáz. Mindig van itt valaki, de szó szerint: ébredéstől fürdetés-elalvásig. Gyakorlatilag egyetlen percet nincs egyedül a gyerekkel. Így egész jól viseli a helyzetet, és a kislánynak sem rossz, kap szeretetet, foglalkozást stb. Ez a hatékony megoldás, nem a gyógyszer meg a "szakember".

Egyébként a pszichiáter nem feltétlen ad gyógyszert, ha ad is, akkor terápia mellett. Én 4 pszichológusnál voltam és ugyanennyi pszichiátertnél(bár ebből hàrom gyerekpszichiáter). Mind a 4 pszichológus sötét volt, ahogy a pszichológus ismerőseim, meg nekik a szaktársaik(voltam velük párszor programokon) is. Pszichiáterből 3 normális volt, egy gyerekpszichiáter meg durva és lekezelő, de még ő sem tűnt ostobának.

Pszichiáterhez menj beszélgetésre, gyógyszert akkor ajánlanak, ha nagyon szükséges, de akkor is csak akkor, ha belemész. Én szedtem fél èvig, semmit

sem ért, semmi változást nem hozott, ennek már két éve, viszont beszélgetni jó volt, mert egy számomra értelmesnek ítélt ember megértett, olyanokat mondott, hogy nem az én hibám, az érzéseim rendben vannak, természetes meg ilyesmi, segített, hogy kevesebb legyen az önvádam, mondjuk én a szüleim utáltam rettenetesen, de a legtöbben ezt is elítélik.

Ez az utolsó durva közhely, marhaság, egy orvos sem akar adni gyógyszert, ha nem látja szükségesnek, pszichiátereknél pedig terápia kíséri a gyógyszerszedést és teljesen normálisan állnak hozzá, ha nem szeretnéd. Én fél év terápia után szántam rá magam a gyógyszerre, mert a feltörő sírásrohamaim nem múltak el, hiába éreztem jobban magam a beszélgetésektől, nem oldottak meg mindent. Fél év gyógyszerszedéses terápia sem oldotta meg, a mai napig bekönnyezek, ha valami eszembe jut és nem tudom elnyomni.

Egy pszichiáter nagyon meggondolja mit és hogyan mond, pszichológusoktól az alábbi mondatokat hallottam:

Nem megyek a blahára, mert félek ott napközben is, ne találkozzunk ott, a nyitott kapcsolat teljesen normális, a barátom kifejezheti a vágyait mások felé, nmegcsalt többször, de szeretem, nem értem, miért nincsenek barátaim pedig próbálkozok, szerintem a súly nem függ össze az egészséggel, tudok sétálni(150 centis 90kilós..), tudom, hogy nem akar gyereket, de megszakítással védekezünk, amikor be van indulva, hátha besikerül a baba és akkor elvesz.(ezeket egy-két diplomás lányok mondták programokon, akik ma praxist vezetnek)

Legszívesebben rákiabáltam volna arra az anyukára, hogy ne beszéljen már a babának arról, hogy a tej a tehénből jön, egy gyereknek erre semmi szüksége.

Ne puszild meg a 4 éves gyereked, most az elszakadás időszaka van! Hagyd sírni, mert így megtanulja, hogy biztonságban van, mert nem fog vele rossz történni! Ne adj neki enni egy napig, rá fog jönni, hogy ezt kell megennie(nem dacból nem evett, nagyon bánom ezt a megfogadott tanácsot), A babamasszázs elsajátítása rendkívül fontos a kötődés szempontjából, tartok ilyen tanfolyamot óránként 12 ezerért, az egészséges anya gyerek kapcsolat kialakításához! Az én gyerekem azért beszélt 1 évesen, mert sokat beszéltem hozzá!

Meg más hasonló marhaság, több éve volt, csak a nagyon felkavaróak maradtak meg..ezeket váltogatva a pszichológusok mondtàk nekem terápián, akiknél jártam, mind után fogtam a fejem, a pszichiáter erősített meg, hogy ez mind marhaság.

Nekem ilyen tapasztalataim vannak, pszichoszakos egyetemistákból több tucatot ismertem véletlen sem a beilleszkedni képes emberekből kerülnek ki, hanem a felnőttként is kirekesztett, önismerettel nem rendelkező, valamiben szélsőséges emberekből, akik önismeret miatt mentek a pályára, de nem jött össze nekik önmaguk életének rendbetétele, de a diploma már megvan, próbálkoznak másokkal..

Hatalmas a különbség a pszichiáterek és a pszichológusok terápiája között, a pszichiáter keveset megfontoltan és jól időzítve, jól megfogalmazva mond, a pszichológus fecseg és nagyon benne van a saját véleménye a terápiában. A pszichiáterek sosem mondtak nekem olyat, hogy nem úgy értettem, nem arra gondoltam, tudják mit és mikor és hogyan kell úgy mondani, hogy az világos legyen és tényszerű, valóban segítsen.