Ti megpróbálnátok 47 évesen, hogy lombikkal lehetne e babátok?
Ha adottak a feltételek, te pedig egészséges és fiatalos vagy és azt tartod, hogy bizonyos szűrővizsgálatok ilyen esetben kiemelt jelentőséggel bírnak, akkor igen. Én megpróbálnám a helyedben. Nem vagy idős, egyáltalán nem, de az tény, hogy kevesebb fog a időtök fog jutni együtt, kevesebb, mint aki pl. 27 évesen szül (tegyük fel, hogy minden rendben veled és 100plusz évig fogsz élni - legyen így! -, de akkor is, érted). A 40-en túli szülők gyakran gondolnak erre és félnek tőle, viszont én sok olyan emberkét ismerek, akit későn vállaltak a szüleik, na ők, a "gyerekek" viszont sosem problémáztak ezen. Úgyis azon fogsz lenni, hogy mindent megadj neki, hiszen így kevesebb időbe kell belegyömöszölni sok élményt, ami a gyereknek jó lesz. :) Szomszédasszonyom 46 évesen szült (bár nem lombikkal, hanem természetesen és nem tervezetten), gyönyörű és egészséges kislánya van. Egy másik ismerősöm pedig 48 évesen. Ő sokáig azt sem fogta fel, hogy terhes, azt hitte, hogy azért nem jött meg neki, mert elkezdődött nála a klimax, a hasát pedig hízásra fogta, valami 5 hónaposan került orvoshoz, de ő is csodaszép, egészséges kislánynak adott életet. Mindkét esetben hihetetlenül megfiatalodtak egyébként a szülők. Ugye akkor már ott van egy hatalmas motiváció, hogy na, őt fel kell nevelni, nem hagyhatod el magad, elkezdesz méginkább figyelni az egészségre, fitt és friss maradni. Ez tök jó szerintem. Egyébként csodás a biológia, sok tanulmány szól már arról, hogy mennyire alkalmazkodik ahhoz, hogy mostanában kitolódik a gyerekszülés, már egyáltalán nem tartják az orvosok sem olyan ördögtől való dolognak, mint régen.
Akárhogy döntesz, mindent jót nektek! :)
Felejtsd el, mama, a természet pontosan tudja, hogy mikor kell abbahagyni. A szervezeted már rég nincs felkészülve ilyesmire.
A pasi meg dehogy szerelmes, elkattant az agya, majd helyrejön. Ez a realitás. Sajnálom, de el kell fogadni, hogy megöregedtél, a “leendő” gyerek érdekében is.
Köszönöm szépen.
Egy ideje együtt vagyunk már, 2 éve, pont mivel kikellett ismernem most jött el az a pont mikor lehetne. Sajnos ő is úgy tűnik most találta meg az igazit és mindig idősebb nőkre bukott, előző is 40 volt neki mikor ő 34 éves volt,vannak ilyen férfiak, nekünk így jó. Csak szomorú vagyok, szeretett volna egy gyermeket, és lehet ezt nem fogom tudni megadni
Köszönöm az üzenetet. Spontán módon már próbáltuk, fél éve vagyunk rajt az ügyön, sürget az idő ez a probléma.
nagyon fiatalos vagyok, legtöbbször 35nek néznek. Sportolok, nem érzem magam idősnek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!