Meghalt egy 6 éves kislány, mosf mondták a hirekbe. Az anyja mosolyogva, nevetve (! ) Nyilatkozott erről. Csak számomra bicskanyitogató?

Sokk hatása alatt az emberek elßeg furcsa reakciókat tudnak mutatni. PL a mosolygás/nevetés sokszor éppen annak a jele, hogy nem tudja felfogni/elfogadni az esetet.

Amíg nem voltál ilyen helyzetben, addig ne ítélkezz!

Én is láttam, és azért is beszélt úgy mert a kislány biztosan ezt akarná, hogy boldog legyen.. Mondta is.

Plusz azt hiszed hogy attól mert ezt mutatja a külvilág felé, (nyilván kulturált ember nem fog egy riporter előtt úgy bőgni hogy taknyanyála egybefolyik..), attól még nem hal bele a fájdalomba a nap minden egyes percében? Hogy nem ébred úgy minden reggel hogy basszus már nincs, de egy pillanatra bevillan neki hogy mi lenne ha lenne? És ez nem szedi szét...? Ne hidd.

Nem az az igazi fájdalom amikor az ember így úgy majomkodik aztán meg pont azáltal fel is dolgozza.. Hanem az ami bent marad, és csendesen cipeli az ember egész a sírig!!!

Igaz nem ekkora veszteség ért,de pár éve a legjobb barátomat veszítettem el. A temetésen mosolyogtam. 2 hétre rá fogtam fel. Addig nem fájt.

De nem érzéketlen az,aki nem mutatja ki! Mindenki máshogy dolgozza fel! És a legszörnyűbb mikor belülről emészt szép lassan fel

Nem láttam a riportot, de a szélsőséges helyzetek furcsa reakciókat váltanak ki az emberből.

A mi kislányunknál 2 hetes korában találtak az orvosok egy gyógyíthatatlan betegséget (utólag kiderült tévesen). Amikor közölte a doktornő a diagnózist, vigyorogva ültem és mondogattam mint egy bolond, hogy meg fog halni, meg fog halni. Nem tudtam nem vigyorogni. Néztem a csempéket a falon és dölöngélve kántáltam. Nem lehet leírni az érzést.

A doktornő 10 perc után ott hagyott a nőgyógyászommal, mert nem tudott velem mit kezdeni. Ő rángatott vissza a valóságba. De utólag elmondta, hogy már kereste a pszichiáter barátja telefonszámát, mert erezte, hogy nagy a baj. És valóban végig az járt az eszemben, hogyha magamra hagynak, akkor kiugrok az ablakon Utána jött a sírás. Végnélkül hangosan. Akkor nyugodott meg az orvosom, hogy nem lesz baj.