Megváltozhat még a véleményem?

Imádok anyáskodni, szeretem a gyerekeket és pedagógiai pályára készülök. De a saját gyermek kérdéséhez teljesen más a hozzáállásom. Talán az is befolyásol, hogy nagyon rossz gyerekkorom volt és emiatt félek magától az anyaságtól. Amikor férjhez mentem nem gondolkoztunk gyerekvállaláson, mert fiatalok voltunk és várni akartunk pár évet a témával.

Sajnos sokáig betegeskedtem, kórházba kerültem, ezért csúsztam az egyetemmel. Most 25 éves vagyok és a férjem már szeretne gyereket, de én nem tudok erre mit mondani...

A férjem, mint fő kereső, sokat dolgozik, gyakran fáradt és nem segít itthon szinte semmiben, egyedül vezetem a háztartást otthoni munka és az egyetem mellett. Biztos vagyok benne, ha gyerekünk lenne, abban sem segítene és az egész rám szakadna. Jelenleg a tanulásra akarok összpontosítani, na meg összekapni magamat, mert a betegségem fizikailag és mentálisan is kimerít. Ha végzek az egyetemen szeretnék végre normális munkát, hogy anyagilag jobban kijöjjünk. Csak 30 évesen végzek, ha nem csúszok több félévet, minimum 2-3 év, mire összekuporgatjuk a pénzt saját lakásra és utána szeretném egy kicsit még élvezni is az életet, munka után otthon a csendet és nyugalmat.

A férjem szerint kifutunk az időből, ő nem 40 évesen akar apa lenni. Nem tudom mit tegyek, kavarognak a fejemben a gondolatok. Mi van, ha 2-3 év múlva megváltozik a hozzáállásom, felnövök a feladathoz és elönt a vágy, hogy anya legyek? Van erre esély? De mi van, ha még 35 évesen sem akarok majd gyereket és tönkreteszem az életét annak, akit a világon a legjobban szeretek, hiszen ő apa akar lenni.