Ki, hogy bírja egyedül. Otthon a gyerekkel? Más is volt így ezzel?

Nekem nincs kit áthívni, új helyen lakunk, nem ismerek senkit. Kisváros, 20 ezer fős Bp. mellett, de amúgy semmi nincs kb.. Jogsim meg nincs még meg, félbemaradt, nem tudok Pestre se felmenni, legalább lenne alacsony padlós vonat, akkor talán megpróbálnám..

3 tesóm van, de mind dolgoznak főállásban nekik is vannak gyerekek, meg 45 km-re laknak, nem tudnak csak úgy jönni..

A barátnőim szintén főállásban dolgoznak.

Anyukám szintén.

Kit hívjak? A 80 éves szomszéd nénit? Na nee..

Hétvégén hozzám is mindig jön valaki, tesó, barátnő, régi kolleganők...de akkor sokat nem érek vele, mert a férjem is itthon, szóval amúgy is lenne társaságom..Hétfőtöl péntekig vagyok itt magam a 110 nm-es börtönben, mert annak érzem a házunk, hiába megyünk ki a kertbe vagy a Tescoba..Nagy élet..

Pedig a párom elvan a gyerekkel kettesben bármennyit, én néha elmehetek programokra magam. De a férjemmel mióta megszületett 5 percet se voltunk kettesben a házon kívül.. Mert vagy ő vagy én megyünk ugye, vagy ha együtt akkor gyereket is vinni kell.. Hát ez a gyerekes élet?

Én ebbe nem gondoltam előtte bele vagyis hát az ember nem érzi előre milyen szörnyű lesz ez, elveszteni az életed amit előtte vígan éltél!!!!!!!!! Nem látok ebből kiutat.A férjem nekem is elmegy reggel 7kor és fél 6 körül ér este haza. Totál magam vagyok. Egy fogorvoshoz se tudok elmenni mert hogy??? Hova teszem addig? Magánhoz kell majd mennem, jó pár tízezerért mert az van szombaton....

Nekem az interneten beszélgetek másokkal meg nem társaság, lehet valakinek elég, nekem nem.

És rossz hír kérdező de jön a tél, du 4kor korom sötét lesz nemsoká, pláne ki se lehet mozdulni majd..

Ettől még jobban sírhatnékom támad most megint..Nem látom a kiutat.

8as vagyok

Azért az már orvosi eset, akinek minden nap sírhatnékja van egy kisbaba mellett és nem látja a kiutat... te jó ég, szerencsétlen gyereket nagyon sajnálom!

Sajnos azt nem mondják el a nőgyógyászaton, sem máshol, hogy az első 8-10 hónap bizony arról szól, hogy vegyél vissza a tempóból, lassíts le és koncentrálj magatokra! Ismerd meg a gyereked, hangolódjatok össze, mert egy új korszak kezdődik, most más lesz a fontos. Igen, a gondoskodás önfeláldozással is jár, de ezt szerencsére nem éli meg mindenki ilyen tragikusan, akinek meg ez teher, forduljon pszichológushoz, mert akár szülés utáni depressziója is lehet, amit kezelni kell.

Fogsz még eleget barátnőzni meg rohangálni és melózni a munkahelyeden, ez a pár hónap miért olyan tragikus? Sajnos ezt a negatív hozzáállást a kicsik is megérzik, az ilyen anyák gyerekei sokkal sírósabbak is, mert nem érzik magukat biztonságban, mert az anyuka nincs jó passzban. Arra sem szabad megsértődni, hogy az életednek ez a része nem feltétlenül érdekel mindenkit. Ezért kell találni olyan lelki társat, aki maga is most ebben az életszakaszban van, kisgyerekkel van otthon.

Azért 10-ből 9 anyuka visszasírja ezt az időszakot, amikor kettesben lehetett a kisbabájával és nem volt minden perce beosztva.

Azért ez szomorú, hogy ennyire nem tudjátok elengedni a régi életeteket. Mert itt erről van szó. Ragaszkodtok arégi jo világhoz, amikor gondoltatok egyet és hopp, elmentetek csavarogni valamerre. Nincsenek romantikus esték, csak egy baba 0-24-ben a hét minden egyes napján.

Átmentem rajta én is,hazudnék, ha nem így lett volna az első fiamnál, és ha nem lett volna az én csodálatos párom, minden bizonnyal én is minden nap bőgtem volna. Nem mentünk kettesben sehová,pusztán letettük a gyereket, kinyitittunk egy üveg bort, és beszélgettünk. Mert ketten vállaltuk a gyereket.

Aztán rájöttem, hogy el kell engednem azt, hogy spontan legyek, hogy akkor menjek el, amikor akarok. A gyerekemnek volt egy maga által kialakított napirendje, amit nagyjából be kellett tartani, de az alvások közti időben azt csináltam, amit akartam.

Sosem unatkoztam,vagy keseregtem, hanem kerestem elfoglaltságot, sütögettem, vagy olvastam, sorozatoztam, mikor aludt, ha a párom hazaért, akkor együtt voltunk.

Ha most keseregsz, mi lesz veled később? Mondjuk ha kettő lesz? Na mellettük aztán nincs unatkozás.

Előre nézz, engedd el a gyerek előtti életed, ha nem megy, fordulj szakemberhez.

Megértelek kérdező, én is így éreztem magam, bár nekem párom vigyázott a picire míg én elmentem sétálni, tiéd miért nem?

Én is sírtam, előtte sok sok barát jött át, gyerek születése után egy sem, párom is dolgozott napi 12-ben, tehát érthető módon magányos voltam, azt meg nem bírja mindenki :)

Amikor itt olvastam egy kérdést, hasonló válasszal, mint ami fentebb is van, észbe kaptam; párom a munkaidejét lerövidítette, én meg programokat szerveztem magamnak, fodrász, edzés, ilyesmi.

Elmentem pszichológushoz is, ugyan nem volt szülés utáni depresszióm, de hajlottam affelé, szóval időben észrevettem hogy valami történik velem.

Ahogy elkezdtem kimozdulni egyedül, sokkal jobban érzem magam, mostmár igyekszünk kettesben is menni, arra az időre babysittert fogadtunk fel, mert más nem ér rá.

Sajnos én ilyen vagyok,igénylem a társaságot, beszélgetéseket, és ha ettől boldog kiegyensúlyozott anyuka leszek akkor ezt kell tenni.

Nem tudom ki hova valósi de ha bárki gondolja velem felveheti a kapcsolatot hátha közel lakunk egymáshoz.. :)

Vagy akár online dumcsizni, vagy nemtom