Milyen feltételekkel mentetek/ mennétek bele gyermekvállalásba?

Én akkor mentem bele, amikor úgy gondoltam akkor is vállalom a gyereket, ha utána tök egyedül maradok. Én azt láttam, hogy anyámat elhagyták, és meggebedt a gyereknevelésben, hogy mi lehetőleg ne szenvedjünk hiányt semmiben. Akkor megfogadtam, hogy nekem sose lesz gyerekem, csak ha egyedül se kell ennyit szenvedni azért, hogy nekik jó legyen.

Ez végül akkor lett, amikor már lett házunk. És félreértés ne essék ezt nem volt egyszerű összehozni. Nagyon sokat tanultam, és mindig mentem a lehetőségek után.

Nálunk a stabil jövedelem és a saját lakás volt a minimum. Ez mostanra teljesült (én 28N, párom 37F), így két hónapja döntöttük el a gyerekvállalást. Gyűjtögettünk, összejött az önerő, és hitelt vettünk fel.

Szerintem egy reális összegű hitel jobb, mint az albérlet. Nem egész 30nm-re fizettünk hatszámjegyű összeget, a saját lakásunk több mint kétszerese, és a törlesztője nincs 90e, fixen 10 évig, ráadásul úgy kötöttünk mellé LTP-t és gyűjtögetünk is, szóval jó eséllyel 10 év alatt megszabadulunk. Egy albérlet sokkal kiszámíthatatlanabb, évente is emelhetnek az áron, eladhatják, gyerekkel nem engednek. Pl. a mi ex-tulajunk kikötése is volt, hogy gyerek ne legyen. Sajnos most ez van.

Amúgy ne izgulj ezen, két és fél éve még otthon laktam a gyerekszobában egyetemistaként, a párom meg vidéken épp nullára jött ki az albérletben. Aztán megoldottuk, igaz sok mindenről lemondtunk (nem volt nagy esküvő, nászút, nyaralás).

Nem vagyunk valami gazdagok, de van egy saját, felújítás alatt álló parasztházunk, szép lassan készül baba mellett és van egy 20 éves autónk. Azért megvagyunk, és nagyon összetartó a tág család, sok a kéretlen segítség.

Albérletbe semmiképp nem szülnék, az autó pedig csak nagyon jó ha van, de nem lenne alapfeltétel.

Férjem nevén még van egy városi lakás, amit kiadunk albérletbe hamarosan.

Van egy kevéske hitelünk, de ki lehet bírni, pár év és lejár.

Mi emellett vállaltunk gyereket.

Vannak akik rosszabb és jobb körülményekben vágnak bele, de nekünk ez ideális volt. Nem vagyunk nagyravágyóak, de igyekszünk felfelé fejlődni, már csak magunk miatt is.

Mindketten 30 évesek vagyunk.

Nem volt autónk (most sincs), nem volt lakásunk (már van).

Viszont volt egy stabil párkapcsolatunk (akkor 9 éve), mindkettőnknek piacképes végzettsége (ne kelljen gyed alatt muszájból tanulnom), rendes állásunk (normális összegű csed/gyed jogosultsághoz megfelelő - ne kelljen hamarabb visszamenni dolgoznom, mint szeretnék), magas megtakarításunk (annyi, hogy később esélyünk legyen saját lakásra - bejött).

30 évesek voltunk. Ennek 5 éve, a második gyerek saját ingatlanba született.

Én 3, a férjem 4 éve dolgozott, amikor megvettük a közös lakásunkat (hitelmentest, lepukkantat, panel, negyedik emelet, lift nélkül). Akkor kb ki is nulláztuk az addigi megtakarításunkat. Felújítottuk az évek alatt a fürdőt, konyhát, szobákat ( nem drágán és amit csak tudtunk mi csináltunk vagy család segített be ( pl. festés, laminált padló lerakás, burkolás ) Nekem 2 évvel később lett csak határozatlan idejű szerződésem. Összeházasodtunk ( mini esküvő szűk családi körben éttermi ebéddel, lagzi nélkül ), nászút és rá 2 évre született meg a kisfiúnk. Még mindig lenne jó sok munka vele és a bútoraink is szedett-vedettek még ( így utólag azt mondom hál ég, mert kisgyerek előtt nem is érdemes bútort cserélni :D ). Autónk nincs, nyilván sokkal kényelmesebb lenne, de több pénzt vinne el, mint amennyi haszna volna ( nagyon jó felénk a tömegközlekedés ). Orvosi rendelő, bevásárlóközpontok, ovi, suli kb egy köpésre van.

Ami nálam szempont volt: legyen mindkettőnknek minimum fél évnyi keresetnek megfelelő megtakarítása, "biztos" állásunk, nekem határozatlan idejű szerződésem a GYED-hez szükséges mennyiségű munkaviszonnyal.

Saját lakás hitellel vagy még jobb, ha anélkül.

Legyünk házasok és mindketten akarjuk a babát, a saját családot, azt akartam, hogy közös vállalás legyen.

Mi megismerkedésünk óta egymásban gondolkozunk és együtt terveztük a jövőt. Tudatosan nem éltünk nagy lábon, spóroltunk, ahol lehet. Másoknak ez lehet vmi aszkéta élet lett volna, de nekünk jó volt így nagyon. Évi egyszer elutaztunk nyaralni, évente néhány alkalommal mentünk csak étterembe,inkább mi főztünk, mozi helyett otthon filmeztünk és bringázni, sétálni, fagyizni jártunk. Ezt azért írom le, mert tudom, hogy vki nem tud lejjebb adni az igényeiből, pl. a legjobb barátnőm megőrülne az ilyen élettől, ő ennél pörgősebb ember, de hozzá teszem nincs még családja, párkapcsolata se, amire lehetne alapozni. Más volt neki a prioritás.

Tele vannak az albérletes csoportok olyan posztokkal, hogy sos-ben keresnek albit egy pici babával. Nem találnak az esetek nagy részében így albérletet.

Angliában és Németországban is halál nyugodtan be mertem volna vállalni gyereket albérletbe, amikor ott éltem.

Itthon kizárt. Folyamatosan stresszelhet az ember, hogy mikor rakják ki, mikor adják el a feje fölül, mikor emelkedik a bérleti díj... Meg ha mennie kell, akkor tényleg alig talál olyat, ahova mehetne.

Még egy hörcsögöt sem vihetsz magaddal az albérletekbe, nemhogy gyereket.

Inkább legyen hitellel ház. Természetesen át kell gondolni, hogy mennyit vesz fel az ember és milyen konstrukciót választ.

Nem árt egy tartalék, amihez csak vész esetén nyúlsz. Mi a válság után elvesztettük a munkahelyünket egyszerre és kénytelenek voltunk akkor hozzányúlni a felretett pénzhez. Ahogy egyenesbe jöttünk, visszatettük a pénzt és azóta is ott van.

Szerintem annyi tartalékot érdemes felhamozni, amiből 1 évig szűkösen, de el tudtok élni.

Nem lehet tudni, hogy mikor jön mondjuk egy újabb válság, amikor alig találsz munkát majd. Vagy lehet bármilyen egészségügyi dolog is, ami miatt csak a táppénzt kapod majd. Én egy évnyi tartalékkal nyugodt vagyok.