A barátom megijedt a felelősségtől? Most miért ilyen, ha eddig meg akarta a babát?
21 évesek vagyunk mind a ketten, én most végeztem az alapszakomon, ő dolgozik. Jól keres, a munkája a mindene, szóval nem egy szalag melletti melót kell elképzelni, ahonnan szabadulna... Fél éve együtt élünk, komolyan tervezünk egymással, de nyilván még babáról, családalapításról nem volt szó. Viszont terhes lettem, és a múlt héten elmondtam neki. Rengeteget beszéltünk róla, a jövőnkről, és úgy döntöttünk, hogy megtartjuk, és szülők leszünk. Az elején még teljesen lelkes volt, örült nagyon (nem megjátszott volt az öröm, mert azt azonnal látni rajta). Erre most két napja totál kicserélődött, tegnap össze is vesztünk kicsit emiatt... Van egy "szabályunk", hogy haraggal sosem alszunk el, mindent megbeszélünk, és ez eddig működött is. Erre tegnap, miután összekaptunk, elment a barátaival a Szigetre. Hiába írtam neki, nem válaszolt, de közben most látom, hogy az Instagramra tett ki "storyba" két videót, amin az exe is rajta van, és hogy énekelnek, buliznak. Utolsó üzenetem 4-kor jött tőle, hogy még elmennek egy haverjához afterezni, ne várjam meg. Hát köszi...
Félek, hogy az egész terhesség alatt ez lesz, hogy hol örül és boldog, máskor meg úgy tesz, mintha nem is léteznék. Szerintetek hogy beszéljek vele? Nem akarom letámadni, de fordított esetben ő sem örülne, ha egy veszekedés után az exemmel posztolnék bulizós videókat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az a baj, hogy ez nem így működik, hogy ma megbeszéled vele, hogy örökre maradjon a gyerekével. Szerinted attól nem adhatja be az unalmast egy év múlva a sz.aros pelenkák mellett, mert ma az átadását adja a terhességednek?
Egy nőnek mindig úgy kell vállalnia gyereket, hogy legyen terve arra, ha apukát elcsalja mondjuk az exe a Szigetre sátorozni...
Ahogyan gondolkodsz, úgy tűnik rózsaszín felhőkön élsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
" Mert igen, a munkája miatt is kiment a Szigetre, nem csak azért, hogy bulizzon. És nem az exével ment, hanem ott találkoztak véletlenül."
Igen, mert a Szigeten csak úgy össze szoktunk akárkivel futni. Végülis alig lézengenek ott páran. Akárkivel összefuthatunk...
Ha nem vállalnál egyedül gyereket, már most kérj időpontot abortuszra.
Mert azt látni az írásodból, hogy mindketten fiatalok vagytok egy gyerekhez. Még egymással sem tudtok rendesen kommunikálni, nemhogy egy gyereket ellátni, felnevelni...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem a pasidat ismerjük jobban, hanem tapasztaltabbak vagyunk nálad. Hányszor hallgattam én is végig az ilyen kamu dumákat. "Véletlenül összefutottunk" "Csak azért történt mert be voltam rúgva"..... Stb. De ha te inkább élsz a rózsaszín ködödben minthogy hallgass azokra akiknek már volt ilyenhez szerencséjük hát hajrá.
Az meg hogy már 15 évesen buloztatok..... Én tudok olyan aki 16 éves korától. Most 33. Se gyerek se fix kapcsolat. Mai napig csak a buli. Lehet a te csoda párocskádnak is lenne rá igénye. Eddig miattad nem ment, de most rájött, hogy gyerek mellett annyira se lehet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Próbáld meg kicsit távolabbról nézni a helyzetet. Sokan tapasztalatból tudják azt, amit te próbálsz nem meglátni. Itt többnyire azért írnak nyersen, mert másképp nem lehet egy szerelmes lányban tudatosítani, hogy:
-a pasija nem feltétlen tökéletes
-a leendő apuka nem fog varázsütésre aggódó, gonsoskodó partnerré válni
-21 évesen szabadságra vágyik,nem gyereksírásra (még a te kedvedért sem, hisz látod, már most lelépett kiengedni a gőzt)
-nem fogja a hasad simogatni elérzékenyülve, hanem rájön, hogy b@sszus, ez a gyerek egész életében a nyakán marad
-szülés után se lesz minden pasiból diplomás babaápoló, többnyire az első hónapokban anya idegeit kell ápolni
Azt pedig ne hagyd figyelmen kívül, hogy nem csak a pasi alkalmatlansága miatt maradhatsz egyedülálló anya. Jöhet egy vidám, fitt, csini lány, akivel tud bulizni esti fürdetés és kakis pelenka csere helyett. Elütheti a villamos is, vagy lesérülhet annyira, hogy magát se képes ellátni, elveszti a munkáját és nem lesz miből megélni. A lényeg, hogy akkor tartsd meg a babát, ha képes vagy zord körülmények közt más segítsége nélkül is felnevelni. Ha ehhez nem érzel elég erőt, akkor már most kérj abortuszra időpontot, mert különben 3 ember életét teheted tönkre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!