A barátom megijedt a felelősségtől? Most miért ilyen, ha eddig meg akarta a babát?
21 évesek vagyunk mind a ketten, én most végeztem az alapszakomon, ő dolgozik. Jól keres, a munkája a mindene, szóval nem egy szalag melletti melót kell elképzelni, ahonnan szabadulna... Fél éve együtt élünk, komolyan tervezünk egymással, de nyilván még babáról, családalapításról nem volt szó. Viszont terhes lettem, és a múlt héten elmondtam neki. Rengeteget beszéltünk róla, a jövőnkről, és úgy döntöttünk, hogy megtartjuk, és szülők leszünk. Az elején még teljesen lelkes volt, örült nagyon (nem megjátszott volt az öröm, mert azt azonnal látni rajta). Erre most két napja totál kicserélődött, tegnap össze is vesztünk kicsit emiatt... Van egy "szabályunk", hogy haraggal sosem alszunk el, mindent megbeszélünk, és ez eddig működött is. Erre tegnap, miután összekaptunk, elment a barátaival a Szigetre. Hiába írtam neki, nem válaszolt, de közben most látom, hogy az Instagramra tett ki "storyba" két videót, amin az exe is rajta van, és hogy énekelnek, buliznak. Utolsó üzenetem 4-kor jött tőle, hogy még elmennek egy haverjához afterezni, ne várjam meg. Hát köszi...
Félek, hogy az egész terhesség alatt ez lesz, hogy hol örül és boldog, máskor meg úgy tesz, mintha nem is léteznék. Szerintetek hogy beszéljek vele? Nem akarom letámadni, de fordított esetben ő sem örülne, ha egy veszekedés után az exemmel posztolnék bulizós videókat.
Magyarázzad csak. A lényeg, hogy hiába erőlteted rá egy 21 éves fiúra a gyereket, nem fog menni.
Már eleve az milyen gyerekes, hogy bulikázgat az exével mikor otthon van a terhes párja. Na nekem aztán mindegy, mit csináltok, de a gyerek miatt védekeztetek volna inkább rendesen.
Egyedül nem vállalnád?? Mégis miféle gondolkodás ez? Te hol voltál mikor megfogant??
Szedd össze magad aranyanyám mert a gyermekvállalás felelősséggel jár! Ne játsz az életekkel!
"Egyedül nem vállalnád?? Mégis miféle gondolkodás ez?"
Képzeld el, nem vállalnám. Mert családot szeretnék, nem pedig azt, hogy egyedül szenvedjek egy babával/kisgyerekkel úgy, hogy mellette lemondok mindenről. De szerintem nem vagyok ezzel egyedül...
Pont ezt szeretném vele megbeszélni, hogy hogyan gondolja a jövőt ezután a pár nap után. Mert ha tényleg tele van kétséggel, és félelemmel, esetleg mégsem akarja, akkor beszéljük meg, mert egyedül nem vágok neki egy terhességnek, gyereknevelésnek és mindennek.
Nem kell beszólogatni, és cinikusnak lenni. Hülyeség volt ide kérdést kiírnom, mert úgy látom, mindenki okosabb nálam az életünkkel kapcsolatban, sőt, még a páromat is jobban ismeritek nálam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!