Mit gondoltok erről az anyukáról?

Én azt gondolom, hogy nem a te dolgod.

Honnan tudod, hogy nem e veszélyeztetett terhes, milyen az egészsége?

Lehet depressziós, vagdossa magát vagy gyógyszereket szed, folyamatosan ingerült, ezeregy oka lehet, amivel azzal teszi a legjobbat a gyerekének, ha magától távolabb helyezi x órára. Ez lehet anyagi, érzelmi, mentális igény, kinek milyen helyzetben mennyire van szüksége. Ha neki kell különtöltött idő, hogy utána készenálljon a gyerekére kiegyensúlyozottan, akkor ő egy jó anya.

Bárcsak a sok idegroncs anyuka aki ordít mindenen kapna x szabad órát, hogy helyrejöjjön és a gyerekével minőségi időt tudjon tölteni. Most speciel nekem is szükségem lenne gyerekmentes időre, de nagyon.. Hálistennek mindjárt elalszik és csend lesz végre.

Azért szép kis látlelet a nagy magyar anyákról az, ahogy reagáltak erre az egyébként tök jogos kérdésre.

Kitaláltok mindenféle szélsősége érvet az egyértelműen önző és alkalmatlan anya védelmében, hogy a kérdezőt pocskondiázzátok, azzal a címszóval, hogy nincs gyereke, meg nincs élete.

Az, amit ez az anya csinál, az érzelmi elhanyagolás tipikus példája. Az érzelmi elhanyagolás minden esetben érzelmi bántalmazás is egyben. A "törődj a magad dolgával" felfogás igen primitív hozzáállás, ha gyerekekről van szó. (Évszázadokig ugyanezzel a hozzáállással nem tett senki semmit, ha egy gyereket fizikailag, neadjisten szexuálisan bántalmaztak a négy fal között. Ti. nem az ő dolguk.)

Az egészben a legszomorúbb, hogy ez a szuperanya épp a második gyerekét készül világra hozni a nagy büdös érzelmi semmire. Ha a külvilágtól (közvetlen környezettől) még a rosszallás jogát is elvitatjátok, akkor az a "vétkesek közt cinkos, aki néma" tipikus esete.

Akinek olyan sűrű, tartalmas és izgalmas az élete, hogy nem ér rá észrevenni a körülötte zajló problémákat, legyen, de ne szólja már le azt, aki saját magán kívül mással is foglalkozik.

Saját tapasztalatból tudom, milyen fájdalmas végignézni, amikor "szuperanyu" a szemem láttára teszi tönkre érzelmileg a saját gyerekeit, de nincs jogom véleményt formálni, vagy éppen beleszólni, mert törődjek a magam dolgával.

Őszintén remélem, egyszer eljön majd az az idő, amikor az érzelmi bántalmazás is ugyanolyan megítélés alá kerül, mint a fizikai.

És nem, nem ugyanaz a helyzet, ha a gyerek azért kerül bölcsibe, mert anyának dolgozni kell (a bölcsődék ugyanis éppen ezért lettek létrehozva), mint ha megtehetné, hogy törődik a SAJÁT gyerekével, csak éppen nem akar. Pláne, ha közben meg már a következőt várja.

És a hajam áll égnek, amikor a "gyereknek közösség kell" frázist pufogtatják. Igen, kell neki, de ahhoz nem kellene feltétlen "erőszakkal" leválasztani anyáról, közösségbe ugyanis anyával együtt is járhatna.

Nem vagyok már fiatal, de a mai napig élénken emlékszem, milyen traumát jelentett, amikor anyukám eleinte otthagyott a bölcsiben. Nyilván idővel megszoktam, mert nem tehettem mást, de nekem senki ne mondja, hogy az normális, és a gyerek érdekét szolgálja, hogy minden reggel megszakad a szíve. Nekünk muszáj volt, hogy legyen mit ennünk. De akinek nem kenyérre kell, az ne tegye ezt a gyerekével.

Nyilván nem akar, nem pedig nem tud, hisz a földön csupa gonosz ember van..

De jó, vegyük a te elképzelésed. Az anyuka nem akar a gyerekével lenni. Jó az a gyereknek, ha kényszerítik rá, hogy az anyja elviselje? Ha társadalmi nyomás miatt erőltet mosolyt az arcára és ül be a homokozóba?Mert szerintem ez rosszabb, mint az elhanyagolás, nekem legalábbis nem kellene, hogy azt érezzem, nyűg vagyok, ahelyett, hogy anya elfoglalt és akkor valóban szívbőljövően kedves velem, mikor lát. Utóbbi sokkal jobb érzés, mert így szeretve érzem magam, őszintén.

Senki sem írta, hogy ideális a helyzet, csak, hogy van oka, ha ez így van. Akkor pedig inkább kipihent, kedves figyelmes szeretni tudó emberekre bízza a gyerekét, minthogy maga mellett tartsa, mikor(önhibáján vagy akívül) nem képes vele érdemben foglalkozni.

Nem jó, ha ritkán látja, de legalább nem bántalmazza szavakkal és vagy tettekkel. Bárcsak az én anyám kevesebbet lett volna velünk, és akkor nem kell elviselnem, hogy idegbeteg volt a kimerüléstől.

Az apával nem tudom mi van, de az ő felelőssége is ugyanekkora.

Nem lehet megszabni, hogy ki szüljön, de ennél az anyánál ezeregy alkalmatlanabb szülő van. Sőt, annyian vannak, hogyha mindenkit nemzőképtelenné tennének, aki valamilyen formában bántalmazza a gyerekét, kihalna az emberiség..

Nem jó, de a saját helyzetéhez képest ez a legjobb, amit tehet.

"Jó az a gyereknek, ha kényszerítik rá, hogy az anyja elviselje? Ha társadalmi nyomás miatt erőltet mosolyt az arcára és ül be a homokozóba?"

A szülő vállalata a gyereket és nem fordítva. Most nehogy már a gyerek legyen a hibás, mert szegény anyucinak "el kelljen viselnie" őt.

Nem kell napi 24-ben a gyerekbe bújni, de francért szül az, akinek a gyereke egy olyan valami, amit "el kell viselni"?