Miért akar alaptalanul "paráztatni" a gondozó a gyerekemmel kapcsolatban?
általában több szülő jelenlétében folyamatosan fennhangon többször kiemeli, hogy a gyerek nem figyel ha szólnak neki, nem hallgat a nevére, nem néz az ember szemébe(mintha valami autistáról bezélne...)
holott a gyerek hallgat a nevére már újszülötten is a szemünkbe nézett és csak akkor nem figyel, ha nem akar, ahogy általában a 2 évesek(szakorvosilag, neurológiailag, mindenhogy egészséges)
a másik hogy azt is hangoztatja, hogy nem beszél a gyerek(mintha úristen, de beszélnie kellene már)amúgy mond már szavakat, csak épp bölcsödében nem alkalmazza, hanem a gügyögést utánozza, amit a kisebbek csinálnak mellette(1 évesek, stb)és mindenhol azt olvastam aggódásra 3 éves korban lenne csak oka egy szülőnek.
én nem értem mi baja ennek a gondozónak a gyerekemmel, ill velem, hogy mindenáron olyanokkal traktálna, amitől egy szülő akár meg is ijedhetne, ha mondjuk nem lenne képben.
már ne haragudj
de ha neurológus és Valódi Szakemberek azt mondják a gyerekemről hogy teljesen egészséges, egy bölcsödei gondozó ne állítson már mást...
tudok papírt mutatni arról, többek között, hogy a gyerek szemkontaktust felvesz, megtart, nevére hallgat, stb!
Ó, a bölcsődei gondozók, mint szakemberek... hát persze. Egy kis hülye tanfolyam után mindjárt szakemberek lesznek.
Kérdező, ugyanezt jártam végig. Nálunk még volt is egy kis alapja, megkésett beszédfejlődés, csak ezt úgy felnagyították, mint a fene. A gyerekemet kiemelték, mindent ráhúztak, semmiben nem segítették. Az volt a szerencsétlenség, hogy egy összeszokott csoportba került be, ahol már mindenki beszélt, ő meg nem. Természetesen mi is mentünk mindenhova, ahol az igazi szakemberek mind azt mondták, hogy semmi komoly gond. Persze a nagy gondozó még ezt sem hitte el, mi ott le voltunk írva. Egy életre meggyűlöltem az összes bölcsődét, a második gyerekem nem is fog járni, az biztos.
Ezután jött az ovi, már igazi pedagógusokkal, és lám-lám, a fiammal semmi gond, szeretik, beilleszkedett, okos, barátja van. Annyit még elmondott az óvónő, hogy nem szeretik a bölcsiseket, mert kicsit túlgondolják a saját szerepüket, és rengeteg szülő jön úgy oviba, hogy porig van alázva már a bölcsi miatt.
Szóval nagy levegő, és amit mond, azt azonnal felejtsd is el, esetleg ki is kérheted magadnak.
neurológusnál c tartás miatt voltunk
nem a szülők miatt kérdezem, hogy előttük rám milyen fényt vetne, hanem a gondozó miatt, hogy miért ezt a formáját választja a negatív tapasztalatai közléséhez. eleve nem egyszer mondja el, hanem kb mindig ha pl pont egy másik szülővel beszél és én megjelentem a képben, stb
ellenérzéseim nincsenek a beteg gyermekekkel szemben, de tudom hogy pont így sikerült megfogalmaznom, a gyermekemet velük szembe állítva, csak érzékeltetni akartam, hogy a gondozó nem úgy beszél, mintha csupán a tapasztalatait adná elő, hanem betegtüneteket sorol.
Pontosan azért választja ezt a formáját a közlésnek, mert nem szakember. Tisztelet a kivételnek, de én még úgy alapvetően okos bölcsis gondozóval nem találkoztam. Lássuk be, hogy aki ennél kicsit többre hivatott, az nem itt fog dolgozni.
Fogalma sincs a személyiségi jogokról.
ne foglalkoz vele a mostani dolgozok pitiáner szakbarbárok
látja hogy rád tud ilyeszteni ezért csinálja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!