Mire alapozzák azt az állítást, hogy a kisgyerekeknek "szükségük van a közösségre"?

A 1,5 évest őszintén szólva én sem értem, 2 évesen már elképzelhetőnek tartom, hogy kell neki a közösség, 3 évesen pedig az esetek többségében nem elégíti ki az a gyereket, hogy az anyukájával és a kistestvérével üldögéljen otthon.

Az én fiam 3,5 évesen került oviba, heti három napra. Nem ment automatikusan, csanába ment, mert az államiba nem vették fel. Imádja. Tőlem egyetlen mondókát vagy dalt sem volt hajlandó megtanulni eddig, az ott tanultakat pedig fújja itthon is. Oké, hogy én is igyekszem kreatívan elfoglalni őt itthon, de az óvó néninek nálam sokkal jobb ötletei vannak, ráadásul ha ott leül pl. festeni, nem jön oda rögtön a kistesó, aki megissza a festékes vizet, és így öt perc után el kell pakolni az egészet. Viszik őket lovagolni, korcsolyázni. Két hónapja jár, ezalatt megtanult egyedül öltözni, tisztán beszélni, gyönyörűen gyarapszik a szókincse, végre hajlandó vécébe végezni a nagydolgát is, és megtanult egyedül elaludni. Biztos vannak olyan hiperszülők, akik mindezeket egyedül is meg tudták tanítani a gyereküknek, de nekünk nagyon sokat segített az ovi.

Ez jó kérdés, de én úgy gondolom,(igaz nekem mennem kell vissza melózni), hogy a gyerekek habitusától függ a dolog.Mert ha olyan mint a lányom szerintem igenis kell neki a társaság.Szereti a gyerekeket, barátkozós.De ha olyan mint a húgom lánya, akkor viszont azt mondom, hogy neki nem kell (pontosabban nem igényli)mert visszahúzódó, nem igazán szeret gyerekek között lenni. Mondjuk neki meg lehet ezért nem tenne rosszat a bölcsi, de ő nem megy.

Ha megtehetném, hogy ne kelljen visszamennem dolgozni, akkor is a délelőttre elvinném bölcsibe. A tudásuk sokkal nagyobb a gondozó néniknek mint nekem, és szerintem több mindent meg tudnak tanítani a gyereknek mint én.Mindezt nem azért mondom, mert nem foglalkozom a gyerekemmel.

Nekem a nagy nem ment bölcsibe amikor a kicsi született, de ha újra kezdhetném és bevennék, akkor beadnám. Nem azért, hogy lepasszoljam, de jobban tudtam volna a napjainkat megszervezni. Pl. reggel elviszem a bölcsibe, a kicsivel vagyok délelőtt, plusz megcsinálom a házimunkát, délután pedig a naggyal foglalkozom, ellátom a kicsit...

Ehelyett egy nagy káosz volt, valaki vagy ordított vagy bőgött. Ha nem a gyerekek, akkor én. Más volt a napi ritmusunk, amikor az egyik aludt a másik aktív volt. Még a kicsi egy ideig elaludt a babakocsiban amíg a nagy játszóterezett, de később a kicsi csak nyűglődött, ha nem az ágyikójában pihent, hanem mellette labdáztak, kiabálva szaladgáltak. Na meg télen nem lehetett órákig a parkban, játszótéren lenni. Valamelyik gyereket mindig le kellett kötni, próbáltam házimunkát gyorsan elvégezni, de amint kitettem a lábam mellőlük, a nagy gyilkolni kezdte a kicsit. Biztos vannak, akik jobban szervezték vagy a gyerekeik voltak kevésbé aktívak, de nálunk szerintem mindenki jobban járt volna a bölcsivel. Főleg akkor láttam ezt, amikor a kicsi ment bölcsibe. Tanult egy csomó mondókát, gyurmáztak, kézzel festettek... ez a nagyobb gyerekemnek kimaradt, mert szeleburdi családot játszottunk... Nem tudtam nyugodtan leülni foglalkozni vele, mert vagy a kicsi vagy a házimunka mellett nem ment. Lehet, hogy jobb lett volna, ha a bölcsiben a halál türelmes gondozónővel gyurmázik, fest, játszik a kertben, este meg a nem szétszakadó anyu megszeretgeti, mesét olvas, stb.