Nektek nem furcsa, hogy egy gyerek ilyen egyszerűen beszokik a bölcsibe?

Az én 11éves fiam is anno 3. nap ott aludt.

A kapcsolatunk ennek ellenére nagyon szoros és őszinte.

Nem furcsa. A gyerekek különbözőek. Kisfiam anno olyan anyás volt, hogy otthon ha a szobájából kitettem a lábam, már ordított, hogy hol van anya.

Kislányom most kezdte a bölcsit, de meglepően jól viselte, itthon reggelente azért sírdogált, hogy nem akarok bölcsibe menni, de azt senki nem látja, hanem csak azt, hogy ha megérkezünk, vidáman szalad a többiekhez játszani. Tény, hogy ő meg azért edződött meg jobban, mert előtte sokat jártunk játszóházba, ahol ugyanúgy volt foglalkozás, uzsi, játék, szokta a közösséget.

Az a gyerek, aki csak az anyukájával van otthon, nem járnak sehova, nem vigyáznak rá mások, annak nehezebb dolga van.

Nálunk is volt cirkusz, amikor pl. a fiam szülői értekezletére mentem, és a nagyi vigyázott a lányomra, de volt pár ilyen alkalom, és megszokta, hogy más is lehet vele, nemcsak anya.

Furcsa volt és anno sikerült egy jó kis lelkiismereti kérdést kreálnom magamnak vele, köszönhetően annak a néhány "kedves" anyukának, aki a fejemhez vágta, hogy ha a gyerekem nem sír a bölcsiben, akkor igazából nem is ragaszkodik hozzám.

Mondjuk a fiam vagy 2 hónapig csak de. maradt bent, ebéd után elhoztam, viszont én csak 1x voltam bent vele 1,5 órát, a többi nap már egyedül volt és sosem sírt.

Mindig pontosan megbeszéltük, hogy mikor megyek érte és mivel mindig betartottam az ígéretemet, így nem volt neki probléma valahol nélkülem maradni. Akkor már többször volt a mamáknál pár órára, jártam vele edzőterembe, ahol volt gyerekmegőrző, szóval tudta, hogy megbízhat bennem.

Ennek ellenére azt vágták a fejemhez, hogy nem is szeret a gyerekem...

Ezt én sem értem, nálunk a nagy most szokik az oviba, nem sír, de tegnap is közölte, hogy nem akar óvodába menni, mert neki sok a dolga. Viszont látom rajta, hogy zavarja a helyzet. Ha hazaérünk, akkor mellé kell feküdni, vagy vele kell foglalkozni, úgy nyugszik meg.

A kicsi most szokik a bölcsibe, ő már teljesen más tészta. Az első nap, mikor vele voltam, akkor még tetszett neki. Második nap, mikor már egyedül kellett maradni, mikor már meglátta az épületet sírva fakadt. Pedig ugyanúgy nevelem és szeretem őket.

Azt is tudom, hogy annak ellenére, hogy a nagy nem sír, nagyon hiányzom neki.

Nem ez lenne a normális? Ha keresi az anyját megmondják az mikor jön és ezzel meg is nyugszik ( feltéve ha sose csapták be ) ez a normális kötődés.

Én azt nem értem aki hetek óta jár és mindig bömböl, katasztrófa,annak hol az anyja hogy megnyugtassa,mennyire bízhat benne szegény gyerek.