Mit csináljak ha a férjem nem akarja hogy vissza menjek dolgozni?
Szerinte jól megvagyunk így is. Most egy éves a gyerekünk és én jövőre vagy az után már vissza szeretnék menni dolgozni. Szerinte önző vagyok és csak a pénz érdekel engem, de nem a pénz a fő ok. Persze ez is benne van, mert korábban nagyon jól kerestem és most rossz hogy nem tudom azt megvenni a saját pénzemből amit szeretnék. A másik dolog pedig az hogy nem járok sehova, csak a gyerekkel vagyok (igenigen tudom ez a dolgom most) de kicsit hiányzik hogy emberek közé menjek, beszélgessek.
Akinek bölcsibe jár a gyereke az miért döntött így? Mennyire volt nehéz? Mik a pozitív/negatív dolgok benne?
Ha egy év múlva azaz 2 éves lesz a gyerek és elmész dolgozni, szerintem az rendben van ha kell a pénz, hisz 2 éves kor után már keveset kapsz.
Bár én ha keveset kapok majd azaz kb semmit akkor se megyek vissza valószínű, nálunk nincs bölcsőde se meg amúgy sem tudnám “megtenni” a gyerekkel, csak majd ha óvodás lesz. De ezt mindenki maga érzi.
Mondjuk nekünk nemsoka 2 éves lesz a kislányunk egy igazi angyal, érkező a kisteso heteken belül:)
Tehát mas téma, de szerintem ha 1-2 év múlva mész dolgozni az teljesen rendben van:)
Ha ugyvan vagj vissza neki hogy maradjon akkor o otthon😃 nekem a férjem azt mondta o nem bírna ezt csinálni 😂
Enyém 2 évesen ment és csak 4 órába mentem vissza dolgozni. Ő is unt engem én is untam otthon ülni,ez így win-win volt.
Nekem jó volt lelkileg, a gyereknek meg lett saját korú fix társasága.
Ennek a kérdésnek nincs köze a gyerekneveléshez.
Párkapcsolati probléma.
Talán az ember tulajdona vagy, hogy helyetted dönt? Mi az, hogy nem vehetsz meg dolgokat, amiket szeretnél?
Ha korábban jól kerestél, akkor azért a gyerek 2 éves koráig elég jó pénzt kapsz (CSED és GYED), szóval függetlenül attól, hogy egyébként hogyan működtetitek a pénzügyeiteket nem értem, hogyhogy nem tudsz megvenni magadnak semmit? Másrészt azt írod, hogy most 1 éves a gyerek és jövőre vagy utána akarsz visszamenni dolgozni, de azért az sem mindegy, hogy mikor, pl. 15 vagy 24 hónapos lesz a gyerek. Aztán: minden gyerek más, van, amelyiknek kifejezetten jót tesz a bölcsi, van amelyiknek kell az a plusz 1 év. Sokadik kérdés a bölcsi milyensége. Tudsz-e részmunkaidően dolgozni? És még csomó kérdés, szóval általánosságban lehet csak arra válaszolni, hogy mik a pozitív/negatív dolgok benne.
Ettől függetlenül általánosságban egyet értek azzal, hogy ez elsősorban párkapcsolati probléma, a valamit az egyik fél nem "enged" a házasságban, párkapcsolatban - szélsőséges eseteket leszámítva - nekem nagyon nagy red flag. :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!