Más is hordja gyalog bölcsibe/oviba a gyerkőcöt?
A kislányom februárban kezdi a bölcsit.
Sajnos nekem jogosítványom nincs, kidobtam rá 600 ezer forintot és nem sikerült, a forgalmi vizsgákon mindig olyan ideges voltam, hogy nem tudtam vezetni, pedig amúgy szuperül ment, de a vizsgán leblokkoltam és elindulni is alig tudtam, nem is akartak így engedni a vizsgabiztosok, így 5* buktam meg, azóta konkrétan próbálkozni sincs kedvem.
A bölcsi tőlünk 450 méterre van, tehát oda el kell sétálnom vele, majd onnan nekem 1.4 km a vasútállomás (20 perc vonatozás a munkahelyem) Délután ugyanez vissza.
Az ovi majd annyiban lesz jó, hogy a bölcsi más irányban van mint a vasútállomás teljesen, az ovi miatt meg majd nem lesz kitérő, mert pont mellette megyek el a vasút felé. De ott is lesz 1 km séta.
Egyszerűen nagyon félek ettől. Egy 2-3 éves gyerek tud ennyit sétálni minden nap 2*?
Munkát váltani nem fogok/akarok, mert Bp. melletti kisvárosban lakunk, és itt nincs a szakmámban munkalehetőség, meg nem is akarok új helyre menni, hisz a kicsi gondolom bekerül közösségbe, lehet sokat lesz beteg ilyesmi, új helyen ezt nem tolerálnák egyből, a régi munkahelyemen viszont ebből sem lesz gond, így én egyelőre a gyerek érdekeit nézem, és olyan munkahelyet akarok, ahol ha bármi van vele nem gond ha itthon maradok.
A férjem viszonylag korán megy, későn jön munkába, nem akarjuk, hogy olyan korán vigye el ő a bölcsibe, mert még az merült fel, hogy 6 körül mikor indul elviszi reggel ő kocsival, de az olyan korán van, én ráérnék 7 után vinni.
Olvastam már 1-2 hasonló kérdést, de jó lenne friss tapasztalatok olyanoktól, akik hasonlóan vannak mint én.
Pl télen is, esőben is hogy mentek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bölcsibe most kocsival járunk, de busszal is csak 15 perc lenne. Viszont az óvoda itt van 2 utcára, ősztől oda járunk, mellette egy játszótér, oda-vissza épp 1km, 2 évesem simán lesétálta nyáron a távot a játszóig meg vissza.
Télen esőben: kívül gumis bélelt csizma, overál. Csak hagyd őt pacsálni, és élvezni fogja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
450 méter miatt nem kell aggódnod :) Nekünk 1,5 kilométerre van a bölcsi, és vagy bicajjal vagy babakocsival hordom a fiam. De le tudná sétálni is, de így gyorsabban haladunk reggel. Délután kismotorral is szoktam érte járni gyalog, ha jó idő van.
Ha bicajjal megyünk akkor hozom - viszem, ha babakocsival akkor ott hagyom a kocsit, és délután haza hozom.
Télen, esőben, hóban is :) Rétegesen öltözünk és vagy esőálló ruhát veszünk fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!