Milyen következményekkel jár, ha nem adatom be a kislányomnak az MMR oltást?
És mire hivatkozva lehet megtagadni a beadást?
Győzködést nem szeretnék, hogy adassam be. Semmiképp sem szeretnénk. Főleg, hogy nincs is járvány ezekből a betegségekből. És nem is lesz, hiszen mindenki be van oltva, nincs aki fertőzzön.
Nem értem ezt a hozzáállást. Kiváncsi lennék én is az okokra, mert a lemérgezés szerintem nem ok. Ezek az oltások nem ok nélkül kötelezőek, találkoztam már olyan szülővel, akik később a már nagyobb gyerekeket is erővel elvitték az iskolából, mikor megtudták, hogy jön a védőnő oltani. Feljelentés lett belőle, a végét nem tudom.
Szerintem egyáltalán nem kockázatosabb beoltatni a gyereket, mint megtagadni a vakcinát.
Ezzel az erővel majd valami burokban kell felnevelni, hiszen bárhol, bármit elkaphat a gyereket, aminek szövődménye lehet, az is veszélyes ám...
Igen, pont ilyen gondolkodás miatt ütött ki kanyarójárvány az USA-ban, pedig előtte vagy 50 évig szinte ismeretlen fogalom volt.
De mondok egy példát: nem oltatod be, az átoltottság megvédi.
Viszont: ha mondjuk egy közösségbe kerül egy kemoterápián átesett, immungyenge kisgyerekkel, akár halálos fenyegetettséget is jelenthet rá.
Vagy kamasz lesz, elmegy majd egy fesztiválra. Ott mondjuk összejön egy ukrán fiatallal (ott alacsony az átoltottság), megkapja a kanyarót és akár halálos agyhártyagyulladás is lehet a vége.
Szóval szomszédos országokból, főleg keletről simán bejönnek az itt nem annyira gyakori betegségek. Ha úgy gondolod, hogy megéri mindennek a kockázatnak kitenni a gyermekedet és vállalni egy gyámügyi, bírósági eljárást, akkor ne adasd be neki.
ahol nem oltanak kanyaró ellen, ott bizony újra vannak járványok, nekem egy középiskolai osztálytársam fia halt meg pár éve külföldön :( Ott nem oltanak ellene. A kicsit itthon szülte, és nevelte egy ideig, pont azért, hogy megkapja az oltásokat.
A múlt rendszerben, mikor nem volt ekkora jövés-menés a világban, még elfért volna néhány nem oltott, mert elég jelentős mértékű volt az átoltottság. Ma azonban bárki behozhatja az országba a kórokozót, és a nem oltott védtelen :(
Én sem vagyok elragadtatva, de hidd el, jobb ez, mint a gyereked ágya mellett álllni az ito-n, és rettegni, felébred-e. sajnos tapasztalat (bárányhimló miatt)
Ezt olvassátok el, akkor megértitek miért nem akarja be oltatni a lányát!
Wow, naturahirek.hu, mint megbízható forrás?
Tessék elolvasni ezt a cikket és kérlek, utána mondd el, hogy mit gondolsz: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!