Más is folyton beteg volt, amikor a gyermeke elkezdte a bölcsit?
Az én tapasztalatom az, hogy ez természetes. A gyerkőcök olyan bacikat visznek haza a gyerekközösségből, amelyek teljesen ismeretlenek a felnőtt szervezet számára. A felnőttek hajlamosabbak sokkal jobban megbetegedni egy-egy ilyen gyerekbacitól, mint maga a gyermek.
Az én fiam még nem bölcsis, de ősztől rendszeresen járunk különböző foglalkozásokra, bölcsielőkészítőre. Hát bizony, a kisfiam is kb. hetente köhög, taknyos vagy láza van /de rajta 1 nap alatt keresztül is megy a betegség/, én pedig igencsak komolyan meg tudok betegedni, legutóbb már ágynak is estem, pedig arról vagyok híres, hogy acél immunrendszerem van, sosem dőlök ki a sorból. Szval Neked is meg kell edződnöd, ahogy a gyerekeknek is, amikor közösségbe kerülnek.
az is lehet sok rajtad a nyomás, és nem eszel rendesen, rendkívül lecsökken olyankor az immunrendszer működése.
szedj probiotikumot, nagyon fontos.
és amikor már pici szikráját érzed a betegségnek, azonnal c vitamin, paracetamol, elfolytod vele már a csírájában.
Igen én is így jártam☹. Tavaly szeptemberben kezdte az ovit a kislányom én pedig mentem vissza dolgozni. Arra számítottam hogy ö sokat lesz beteg, de arra nem, hogy én is. Szeptember közepétől június közepéig 5x kaptam antibiotikumot. Tüszős mandulagyulladás, 3x arcüreggyulladás, mandulagyulladás, kezdtem kétségbe esni. Aztán hozzászoktam az ovis dolgokhoz. Az orvos azt mondta, hogy annyira speckó vírusok vannak az oviba, aminél szinte normális hogy a szülők is elkapják. Nekem júniusig tartott, azóta komoly nem volt. Türelem, lassan túl leszel rajta!
Nekem júniusban az orvos ajánlotta a Viro stop sprayt és bevált.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!