Ha a babám étvágya nem javul, majd szondán kell táplálni, ez mit jelent?
Evésterapeutat ajánlanék első körben. Orvosok nagyin hamar a szondát, peget ajánlják. Nálunk is felmerült, de küzdöttünk és túl jutottunk rajta. Nálunk más irányú a probléma, mert a mi kislányunk halmozottan sérült.
Mindenképp keresnék olyan evésterapeutát, aki elvégezte a Jól enni, jól lenni tanfolyamot.
Gyógytornász nézte, hogy száj körüli izmokkal nincs-e probléma? Csendes refluxt kizárták?
Ahol már a szonda lehetőségét belebegtetik ott szerintem valóban gond lehet.
Hogy meddig kell szondán lennie ezt sokszor a szakemberek sem tudják előre, nem még mi itt a gyakorin.
Saját tapasztalom nincs a témában de ismerek egy anyukát akinek betegen született a babája, nagyon sokáig volt szondán, de ott pár hét után ahogy kicsit megerősödött az újszülött baba anyukának megtanították, hogy kell szondázni és hazaadták.
De ha jól tudom nem tartósan van bent a szonda, mert fertőzés veszélyes, hanem minden étkezéshez új szondát kapnak.
12!
Ritka, hogy minden étkezéshez új szondát vezessenek le. Ez a legrosszabb variáció, ugyanis minden levezetésnél mikrosérülések keletkeznek, de van, hogy nagyobb is, hegesedéssel jár stb, ami később éppen emiatt evészavar kialakulásához vezethet. Koraszülött osztályokon is azért küzdenek különböző szervezetek, hogy ne vegyék ki minden eves után a szondát, nyugodtan maradhat 24-48 órát.
Több fajtája is van amúgy a szondatáplalasnsak, van amit valóban orron levezetnek es pár hétig maradhat, de létezik peg, button stb
Első körben viszont mindenképp körbejárnám a lehetséges okokat. Milyen vizsgálatok voltak eddig?
13! Köszönöm a kiegészítést, ezt nem tudtam. Az én fiam is koraszülött volt, pár napig igényelt szondatàplálást, és mivel sosem volt bent neki a szonda évesen kívül, így azt hittem ez így működik.
Ezesetben akkor szomorú hogy az amúgy is éretlen babákat ennek kiteszik
Az én kislányomnak volt szondaja. 6 hónaposan kapta, megtanítottak, hogyan kell hasznalni. Kb fel evig kellett neki. Sajnos ő allandoan kihuzta az orrabol es ujat berakni kesz remalol volt annyira visitott, de en is vele sirtam majdnem olyan rossz volt látni.
Most mar 2 honapja nem kell neki szerencsere. Azért remelem neked sikerul valamit kitalani es vegul nem fog kelleni a szondam
14!
Sajnos sok rossz szokás, eljárás van az eü rendszerben. Nehezen kopnak ki, még ha tudják is, hogy káros: De hát így szoktuk!
Ugyanígy a nem jól evő gyerekeknél is ritkán zajlik mindenre kiterjedő vizsgálat, hanem elkezdik a szondát lebegtetni mint lehetőséget. Ettől a szülő még frusztráltabb, idegesebb lesz. Még inkább az egész evés egy stresszel járó folyamattá válik mind a szülő mind a gyermek számára és így még elutasítóbb a gyermek és ez egy ördögi kör. 😪
Mi is keményen megharcoltuk, hogy elkerülhesse a kislányunk a szondát. De sajnos az csak a tünetet kezelte volna, az okot nem. Azontúl, hogy meg tudtuk volna jól tömni, nem változott volna a helyzete. 😪 De a mi gasztrosunk volt annyira emberi, hogy ezt elismerte és nem erőltette minden áron a szondát. De előtte nem egy orvos, már vitte volna a műtőbe. De a mi esetünk más mint írtam, mert sérült a kislányunk, őket végképp máshogy kezelik. Egyik orvos megkérdezte, hogy nem mindegy, hogy szondán nyomom be neki a kaját vagy kanállal etetem meg? Úgyis fogyatékos. Hát nem mindegy. 😪
Nah jól elkanyarodtam a témától.
Köszönöm a válaszokat. 16., a kislányodnak miért kellett szonda, illetve van valamilyen alapbetegsége?
A lanyomat vizsgálták neurológián, gasztroenterológián, semmi különöset nem találtak most. Korábban jártunk Dévényre egy kis izomtónus eltérés miatt.
Az a baj, hogy mindig van valami, ha pár napig végre jól eszik, jön egy hetekig tartó fogacska-áttörés, megint nem eszik. Remélem, megússzuk valahogy a szondát..
#17
Sajnos én is ismerem, ezt az "így szoktuk" felfogást, mert magam is eü szakdolgozó vagyok. Csak teljesen más területen, így a babák/gyerekek ellátását nem ismerem.
Amit láttam azt csak laikusként láttam mikor a fiam a PIC-en volt. Én is tapasztaltam sok hasonlót, pl ruhában kaptam meg kengurúzni, pedig annak pont a bőrkontakt lenne a lényege, meg mindenféle nyomást gyakoroltak rám, hogy ne szoktassak. Szóval van baj bőven, tudom én is. És most már akkor azt is tudom, hogy nem megfelelő eljárás minden alkalommal új szondát adni nekik. Szomorú és egyben felháborító is.
Amit meg nektek mondott az orvos az meg megért volna egy istentelen nagy pofont, hát hogy mondhat egy orvos ilyet egy szerető szülőnek? Gyerekekkel foglalkozik és ennyi empátia sincs benne, hogy ha van is ilyen gondolata akkor is tartsa meg magának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!