Ki mikor kezdett vásárolni ill. szerintetek anyukámnak van igaza?
A tesómnak is ezt mondogatta az annyósa, ő hitt is neki. Aztán a férje a nagy rohanásban összekeverte a babakocsikat, vett egy olyat jó drágán, amit a tesóm nem tudott egyedül megemelni, mert túl alacsony hozzá, nem érte át.
Másrészt meg én imámdtam kifesteni a gyerekszobát, szerintem heteket töltöttem a babakocsiválasztással, mert az például egyáltalán nem egy triviális téma. Meg én nagyon barkácsolós vagyok, szívem szakadt volna meg, ha a kiságy összerakását, az átcuccolást stb. a férjem csinálja.
Három, én az első napokban inkább magam mellett igényeltem a férjem, meg ő is azt igényelte, hogy a frissen született fiát bámulhassa, nem hiszem, hogy bármelyikünknek jó lett volna, ha ő, mint mérgezett egér rohan a boltból b boltba, én meg izgulok félholttan a kórházban, hogy meg tudja-e különböztetni a világoskék falvédőt a királykéktől, mert ezutóbbi borzasztó hülyén festett volna a falon.
Összességében megértem ezt az aggodalmat is, de 24 hétre született babákat már gond nélkül mentenek meg úgy, hogy még gyengénlátók sem nagyon lesznek. Hihetetlen dolgokra képes már a koraszülött-sebészet, sokkal kisebb esély van arra, hogy I.ten ne adja, baj legyen, mint ezelőtt 10-20-30-40 évvel.
Ó már persze elképzelem hogy a férjem egyedül bevásárol mindent :D.
Én megmondtam neki hogy 7-8. hónapra és készre szeretném a szobát, családban sok koraszülés volt.
Másfelől meg a kisruhákat ki kell mosni, vasalni, elrendezgetni mindent.
Szerintem jó móka is megcsinálni a babaszobát!
Persze bármi történhet, de azt a felfogást nem támogatom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!